Nagykeszin is tiltakoznak a sertésfarm létesítése ellen

Nagykeszi/Nagymegyer |

<p>Aláírásgyűjtés indult a komáromi járásbeli Nagykeszin is a község határában épülő sertésfarm bővítése, valamint dögégető létesítése ellen. A farm annak a dán Dan-Slovakia Agrar részvénytársaságnak a tulajdonában van, amely Nagymegyeren is bővíteni szerette volna termelési kapacitását.</p>

A fürdővárosban a lakosság petíció segítségével próbálja megakadályozni a cég terjeszkedését. Már több mint ezren csatlakoztak a tiltakozáshoz, az aláírásgyűjtést folytatják. Nagymegyer – visszatáncoltak a dánokA vállalat nem jelentkezett azóta, hogy képviselőjük szeptember végén felkereste Néveri Sándort, Nagymegyer polgármesterét, és közölte vele, hogy a vállalat tulajdonosai úgy döntöttek, ha ilyen erős a lakosság ellenállása, leállítják az újmajori sertéstelep építését. Nagymegyeren azonban nem csak az Újmajorra tervezett sertésfarm tervezete háborította fel az embereket, a termálfürdő szomszédságában található volt termelőszövetkezet területén is állatokat tenyészt a dán vállalat. A lakosok májusban panaszt nyújtottak be a városi hivatalba, hogy elviselhetetlen a bűz, és kérték a polgármestert, tegyen azért, hogy befejeződjön az állattenyésztés ezen a területen. A Dan-Slovakia Agrar júliusban jelezte a városnak, úgy döntött, megszünteti a szarvasmarha-tenyésztést a volt mezőgazdasági szövetkezet területén, a farm felszámolása folyamatosan zajlik, azt ígérték augusztus 31-én megszűnik a telephely. A felszámolás azonban nem fejeződött be a nyár végén, a városi hivatalnak nincs információja arról, hol tart a folyamat. „Állításuk szerint folytatják a volt termelőszövetkezet istállóiban az állattartás felszámolását, a kellemetlen szagok és a gépjárműforgalom is hamarosan megszűnik” – közölte Néveri Sándor polgármester a szeptember végi képviselő-testületi ülésen. A várostól közel másfél kilométerre tervezett, 24 ezer állat tartására alkalmas sertéstelep nem csak a város infrastruktúrájára lenne hatással, a nagy mennyiségű szennyvíz Csallóköz ivóvízkészletét is veszélyeztetné. A farmról áradó bűz miatt pedig valószínűleg a turisták is elkerülnék a várost. Nagy Lajos: 10 helyett 24 istállóA nagykeszi tiltakozás kezdeményezői – Nagy Lajos, valamint Benčič Péter, a Zöldek Pártja helyi, illetve járási elnöke – azt kifogásolják, hogy a dán cég az eredeti engedély módosítását követően már nem 10, hanem 24 istállót építene a falu határában, továbbá dögégetőt is létesítene. A petíciós íveket eddig több mint négyszázan írták alá, szombaton pedig falugyűlést tartottak. Meghívták Győri Károlyt, a nagymegyeri tiltakozás egyik főszervezőjét, aki városuk példáján illusztrálta a dánok agresszív terjeszkedési stratégiáját, és rámutatott a lakossági összefogás hatékonyságára. Nagy Lajos a gyűlésen felrótta a polgármesternek, Csóka Lajosnak és a 2007-ben működött képviselő-testület tagjainak, hogy annak idején a dán társaságnak adták el a falu földjét, pedig a szomszédos csallóközaranyosi szövetkezet is megvásárolta volna. „2008-ban is volt egy lakossági petíció a beruházás ellen, de egyszerűen félresöpörték. Senki nem tudja, mennyire teszi tönkre a környezetet, az ivóvízkészletet a több tízezres sertésfarm. A bűzről, az utak leterheléséről már nem is beszélve” – tette hozzá Nagy Lajos, akitől megtudtuk, a hónap végéig gyűjtik az aláírásokat, és az íveket eljuttatják minden lehetséges fórumhoz, a helyi önkormányzattól kezdve az Alkotmánybíróságig. Csóka Lajos: félrevezető a petícióA lakossági fórumon részt vett Csóka Lajos is, aki szerint a petíció csúsztatásokat tartalmaz és félrevezeti a polgárokat. „Ha a kezdeményezők alaposan áttanulmányozták volna az eredeti engedélyt és a módosított változatot is, akkor tudnák, hogy szó sincs bővítésről – mondta. – Tény, hogy 24 istálló lesz, de ezek teljes alapterülete kisebb, mint a korábban tervezett 10 nagy istállóé lett volna, a sertések eredetileg meghatározott száma – 23 ezer – pedig nem változik. A dögégető tényleg szerepelt a dánok elképzelésében, de annak megépítését már az engedélyeztetés első fázisában kizárta minden szakhatóság, tehát sem az eredeti engedély, sem annak módosítása nem tartalmazza. Nem kellene riogatni a lakosokat.” A korábbi petíció sorsát firtató kérdésünkre a polgármester megjegyezte: az nem felelt meg a törvényileg előírt formai követelményeknek, ezért érdemben nem foglalkozhattak vele. Ennek ellenére a tiltakozás egyik kezdeményezője részese lehetett az engedélyeztetési folyamatnak, elmondhatta aggályait, amelyek többségében megegyeztek az egyes szakhatóságok által felvetett kifogásokkal. A befektetőnek pedig ki kellett küszöbölnie a hiányosságokat, másként a polgármester szerint nem is kaphatták volna meg a szükséges engedélyeket. „A mostani petíció egyértelműen a választások előtti kampánycélokat szolgálja” – szögezte le a polgármester, aki a Híd színeiben ismét megméretteti magát. Nem kérdezték a polgárokatA lakossági fórumon több felszólaló nehezményezte, hogy a képviselő-testület 2007-ben nem kérte ki a lakosok véleményét, önhatalmúan döntöttek a sertésfarm létrehozásáról, ezzel kockára téve a következő generációk egészséges környezethez való jogát. Olyan vélemény is elhangzott, hogy most már felesleges a tiltakozás, mert a farm felépült, azt már visszacsinálni nem lehet. A többség nem értett ezzel egyet, szerintük legalább a bővítést meg kell akadályozni, és nem szabad annyiban hagyni az ügyet. Az istállók egyelőre üresen állnak, az építkezésen az utolsó simításokat végzik, várhatóan év végéig adják át a beruházást, és akkor kerülhet az első sertésállomány az istállókba. (vkm, szcs)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?