A Zemplénben is megjelent a farkas

Miskolc |

<p>Állandósulni látszik a farkas jelenléte az Északerdő Zrt. kezelésében lévő zempléni állami erdőkben - tájékoztatta a társaság vezérigazgatója kedden az MTI-t.</p>

A vállalat munkatársai az elmúlt időszakban többször észlelték, hogy farkas él a belső-zempléni területeken. Telkibánya, Gönc és Háromhuta térségében néhány alkalommal látták is a nagyragadozót, ráadásul többször találták meg frissen hátrahagyott lábnyomait, valamint egy-egy zsákmányának maradványait - mondta el Zay Adorján.    Az erdészet szakemberei megfigyelték azt is, milyen látható hatása van a farkasnak a potenciális zsákmányállatokra, elsősorban a gímszarvasra és a muflonra. A bőgés gyakorlatilag hang nélkül, némán zajlott le azokon a területeken, ahol a szarvasok észlelték a ragadozót, és azt is tapasztalták, hogy az állatok elkerülték az érintett részeket. A muflonok elsődleges védekezési reakcióként nagyobb nyájakba verődtek, de ők is elhagyták az ilyenkor használt területeiket.    Az Északerdő Zrt. által kezelt Aggteleki-karszton, a Szín-Szelcepusztai vadászterületen már egy évtizede jelen vannak a farkasok, a Bükk hegységben pedig az elmúlt években jelentek meg. A Zemplénben nemcsak a farkas telepedett meg, tavaly egy hiúzról készített felvételt az egyik vadkamera - mondta el a szakember.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?