Elnapolták Szigeti bírósági tárgyalását

Pozsony |

<p>A bíróság &nbsp;nem fogadta el a Szigeti László volt oktatási miniszter elleni vádemelési javaslatot. Döntés október végén várható. Szigeti szerint politikai megrendelésre folyik ellene az eljárás.&nbsp;</p>

Mára hívta össze a Pozsonyi III. Járásbíróság Szigeti László ügyében a tárgyalást. A meghallgatás alig pár percig tartott, a bírónő ugyanis nyomban október 31-ére napolta el a tárgyalást. Az ok: az ügyet vizsgáló nyomozó nem tudott megjelenni, mivel hosszabb ideje tervezett szabadságát tölti. A bíróság erről csak kedden szerzett tudomást, ezért nem már nem tudta lefújni a tárgyalást.  Még az sem biztos, hogy a bíróság vádat emel a volt miniszter, az MKP Országos Tanácsának elnöke ellen. A védelem kérésére október 31-én kihallgatják az ügyön dolgozó nyomozót, ez után dönti el a bíróság, hogy elfogadja-e a vádemelései javaslatot, és kitűzi-e a tárgyalás időpontját.  Szigetiék részben nehezményezik, hogy nem volt elég idejük áttanulmányozni a nyomozati aktát, és ezért is kérik, hogy a tárgyaláson jelenjen meg a nyomozó. A volt miniszter ott volt a pénteki meghallgatáson és ismételten ártatlannak vallotta magát. „Miniszterként nem vonhatnak felelősségre azért, hogy Nemesócsa polgármestere nem a rossz állapotban lévő tornaterem felújítására költötte az állami támogatást” – mondta Szigeti, hozzátéve: a minisztérium azzal a feltétellel küldte a községnek a dotációt, hogy azt a tornaterem felújítására fogja felhasználni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?