Túl bátran veszünk fel jelzáloghitelt

Pozsony |

<p>A hazai bankszektor ugyan egészséges, azonban a lakosság rendkívül lendületes hitelfelvételi kedve, a hitelnyújtási feltételek enyhülése hosszabb távon akár kockázatot is jelenthet, ezért a Szlovák Nemzeti Bank ajánlásokat fogalmazott meg a hazai kereskedelmi pénzintézetek számára.</p>

Marek Ličák, a jegybank ágazati igazgatója kedden közölte: az eurózónán belül éppen Szlovákiában nőnek leggyorsabban a lakossági hitelek, éves alapon számolva már több mint 10 százalékkal, döntően a minden korábbinál kedvezőbb feltétellel nyújtott jelzáloghiteleknek.

Vladimír Dvořáček, a nemzeti bank vezető képviselője közölte: a legfontosabb ajánlás, hogy a bankok ne adjanak jelzáloghitelt a megvásárolni kívánt ingatlan teljes árára, a hitel legfeljebb a vételár 90 százaléka legyen. Az ingatlan 100 százalékára kiterjedő hitelek arányát 2015 tavaszára 25 százalékra kellene leszorítani (azaz legfeljebb minden negyedik folyósított hitel érheti el a jelzett szintet), majd lépésről lépésre az ún. teljes hitel arányának 2017 elejére 10 százalékra kellene csökkennie. „A jelzálog törlesztésének futamideje legfeljebb 30 év legyen, az áruhitel esetében pedig a plafon 9 év, majd 2016-tól maximum 8 év legyen” – ismertette Ličák a jegybank további kérését.

A kereskedelmi bankoknak azt ajánlják, hogy a hitelkérelmező anyagi feltételeinél azt is vizsgálják meg, vajon a kliens képes volna-e törleszteni a részleteket, ha a hitelkamat nagysága tartósan a jelenleginél 2 százalékponttal magasabb volna. Erre azért van szükség, mert a mostani, csábítóan alacsony kamatok esetleg néhány potenciális ügyfelet meggondolatlan hitelfelvételre késztethetnek, miközben a feltételek néhány év múlva romolhatnak. Napjainkban a banki hitelek mintegy 4 százalékát nem törlesztik. A Szlovák Nemzeti Bank szerint elég ajánlásokat megfogalmazni, a kereskedelmi pénzintézetek figyelembe veszik a jegybank szabályozását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?