Ezúttal is kerülték a vitás témákat

Pozsony |

<p>Energetika, gazdasági együttműködés, új határátkelők &ndash; ezek voltak a keddi szlovák&ndash;magyar külügyminiszteri találkozó témái. Ezúttal sem kerültek terítékre a szlovák&ndash;magyar kapcsolatokat terhelő témák.&nbsp;</p>

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter első külföldi útja Pozsonyba vezetett. Elmondása szerint azért, mert Szlovákia Magyarország stratégiai partnere. „Örülök, hogy konstruktív párbeszéd folyik. Hamarosan találkozik a két ország államfője is” – nyilatkozta a találkozó után Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter. A találkozón a gazdasági és energetikai témák voltak túlsúlyban. „25 új határátkelő kiépítésében állapodtunk meg, ebből négy kivitelezése már folyamatban van” – mondta lapunknak Szijjártó Péter. Ez a határátkelők számának megduplázását jelenti.  Miskolc–Kassa út, komáromi híd Idén elkezdik építeni a Miskolcot a határral összekötő autópályát – a szlovákiai oldalon már készen áll a határt Kassával összekötő szakasz –, valamint beadták a közös pályázatot a komáromi híd építésére. Megegyezés született arról is, hogy a két ország nemzeti befektetési ügynökségének (a HIPA, illetve a SARIO) olyan beruházásösztönző megegyezést kell tető alá hoznia, amely évente 3 ezer új munkahelyet jelent a határ mindkét oldalán. Szijjártó úgy fogalmazott: akkor lesznek sikeresek a kis országok, ha sikeresen együttműködnek.  A várakozásoknak megfelelően a vitás kérdések ezúttal sem kerültek terítékre. „Tudjuk, hogy a két ország között vannak úgynevezett forró témák. Ám ezeket szeretnénk felnőtt módon kezelni” – mondta Szijjártó Péter, aki szerint ahhoz, hogy e témákat a siker reményével vitathassák meg, először közös sikereket kell felmutatni. Kérdésünkre, hogy mégis mikorra várható a vitás ügyek rendezése, vagy legalább megtárgyalása, a magyar diplomácia vezetője azt felelte: a jövő év első felében terítékre kerülhetnek.  Átszabnák a vegyes bizottságokat Eddig a vitás ügyekről főként a szlovák–magyar vegyes bizottságok tárgyaltak. Az eredmények alapján kevés sikerrel. Szijjártó Péter azt ígérte, a következő hónapokban áttekintik, milyen munkát végeztek a vegyes bizottságok. „Megváltoztatjuk a testületek rendszerét, ha azt fogjuk látni, hogy az ottani szakmai munka nem vezet politikai eredményre” – mondta a magyar külügyminiszter.  A kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovák ellentörvény módosításáról Lajčák azt mondta: Szlovákiának nem érdeke, hogy állampolgárokat veszítsen el. „Meg akarjuk változtatni a törvényt, de nem vagyunk nyomás alatt, mivel a nemzetközi szervek is kifejtették, hogy a törvény nem ellentétes a nemzetközi joggal” – tette hozzá Lajčák. „Fontos számunka, hogy minden ország az európai standardoknak megfelelő szabályok alapján járjon el. Biztos vagyok benne, hogy ez a kérdés hosszútávon többször fel fog merülni” – fejtette ki magyar partnere. Szijjártó a Lajčákkal folytatott tárgyalás után találkozott Robert Fico miniszterelnökkel, valamint az MKP vezetőségével.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?