A négybe kerülés a cél Somorján

Somorja |

<p>Pozsonyban lesznek otthon a somorjai női kosarasok az extraliga új idényének első részében, így az első forduló mai (18.30), előrehozott mérkőzésén is a fővárosi Domkárska utcai sportcsarnokban fogadják a Slovant.</p>

„Somorján átépítés alatt áll a T18-as tornaterem, aminek a tervek szerint december végére kellene befejeződnie, így januártól visszaköltözhetnénk megszokott helyünkre – mondta lapunknak Diósi Albert, a somorjai klub menedzsere. – A pozsonyi csarnokban minden olyan felszerelés adott, ami extraligás meccsek rendezéséhez kell, Dunaszerdahelyen viszont még több dolgot biztosítani kellett volna. A két város nagyjából egyforma távolságra fekszik Somorjától, emellett több játékosunk is Pozsonyban dolgozik vagy tanul, így egy ideig a fővárosban leszünk otthon.” A tavalyi idényben negyedik helyen végzett gárda idén is ott szeretne lenni az érmekért vívott csatákban. „Az első négybe kerülés a cél, de nem lesz tragédia, ha nem sikerül, mert a fiatalok csapatba építése a legfontosabb. Természetesen nekik még szükségük van a rutinosabb kosarasok jelenlétére, ezért Suja Tímea és Romana Vyňuchalová mellé az amerikai Elizabeth Beynnont és a svéd Ulrica Holmqvistot is megszereztük” – jegyezte meg Diósi. Az új vezetőedző, Stanislav Onuška irányította somorjaiakra 14 fordulós alapszakasz vár (a ligetfaluiak helyett a besztercebányaiak egészítik ki nyolctagúra a mezőnyt). Ezután a bajnokság kettéválik felső- és alsóházra, de a február végén kezdődő playoffban minden gárda részt vesz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?