A gazdaság idei kulcsszava a vendégmunkás

vendégmunkás
Pozsony |

Dinamikus gazdasági növekedés, szaporodó beruházások, egyre több új munkahely, kevesebb állástalan, növekvő bérek – röviden így jellemezhetnénk Szlovákia elmúlt egy évét. Hogyan értékelik 2017-et a gazdasági elemzők?

„A szlovák gazdaság számára az idei év kulcsszava minden kétséget kizáróan a vendégmunkás volt. Külföldi alkalmazottak eddig is dolgoztak az országban, az idei esztendő volt azonban az első olyan, amely során szinte nem telt el hét úgy, hogy valamilyen kontextusban ne merültek volna fel a vendégmunkásokkal kapcsolatos problémák” – nyilatkozta Juraj Valachy, a Tatra banka elemzője.

Akut munkaerőhiány

Jelenleg már több mint 50 ezer vendégmunkás dolgozik Szlovákiában, többségük Pozsony, Nagyszombat és Nyitra megyében. „Míg tavaly minden negyedik új munkahelyet töltöttek be külföldi munkaerővel, jövőre már az új állások harmadára vesznek fel vendégmunkásokat, és ez az arány az elkövetkező időszakban tovább fog nőni. A hazai állástalanok történelmi mélypontra zsugorodó táborából ugyanis egyre nehezebben találnak a cégek számukra megfelelő munkaerőt” – tette hozzá Valachy, aki szerint Szlovákia lakossága kénytelen lesz megtanulni együtt élni a Szerbiából, Romániából és egyéb országokból érkező vendégmunkásokkal. Míg jelenleg elsősorban a nagyobb iparvállalatok alkalmaznak külföldi munkaerőt, Valachy szerint a közeljövőben a szolgáltatásokban is egyre több lesz a vendégmunkás. „A cégek rendkívül hamar rá fognak jönni arra is, hogy a szerb, román és ukrán vendégmunkásokkal nem tudják hosszabb távon orvosolni a munkaerőhiányt, a jövőben így az egzotikusabb országokból érkező vendégmunkások is megjelennek majd Szlovákiában” – vallja Vladimír Baláž, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) prognosztikai intézetének a közgazdásza. Az elemzők szerint régiónk egészében elkerülhetetlen a „bérrobbanás” a kritikussá vált munkaerőhiány miatt. Ez ugyanis nem csupán a szlovák gazdaságot sújtja, Csehországban például 170 ezer betöltetlen állás van, hasonló a helyzet Magyarországon is, Romániában pedig már ázsiai vendégmunkások dolgoznak egyes cégeknél.

Nőttek a fizetések

A munkaerőhiánynak – legalábbis az alkalmazottak szemszögéből – megvan azonban a pozitívuma is. „A cégek kénytelenek növelni a fizetéseket, ha szeretnék megtartani az alkalmazottakat. Ennek köszönhetően az elmúlt egy évben átlagosan 5 százalékkal nőttek a fizetések, a nagyobb vállalatoknál a béremelés mértéke azonban meghaladja a 6 százalékot is” – mondta Valachy. Jozef Makúch jegybankelnök szerint a bérek növekedése az elkövetkező években is meghaladja majd az 5 százalékot.

Többet vásárolunk

A gombamód szaporodó új munkahelyek, a bérek növekedése és az ígéretesen alakuló munkanélküliségi mutatók annak köszönhetők, hogy a szlovák gazdaságnak rég nem ment olyan jól a dolga, mint manapság. Az elmúlt két évben 3,3 százalékos gazdasági növekedésről beszélhetünk, az előttünk álló két évben pedig ez meghaladja majd a 4 százalékot. Különösen jó hír, hogy a gazdasági növekedéshez egyre nagyobb mértékben járul hozzá a lakossági fogyasztás is

 – nyilatkozta Biswajit Banerjee, a pénzügyminisztérium vezető közgazdásza, aki szerint az ország gazdasági mutatói jóval ígéretesebben alakulnak, mint azt korábban feltételezték.

Drágább élelmiszerek

„Ha a 2017-es évet értékeljük, nem feledkezhetünk meg az infláció felpörgéséről sem. 2014 és 2016 között megszakítás nélkül csökkentek az árak, ilyen hosszú deflációs időszakra pedig Szlovákiában hosszú évtizedek óta nem volt példa. Az idei év elején azonban visszatért az infláció, ami elsősorban a növekvő élelmiszerárakkal magyarázható” – mondta Vladimír Baláž. Szerinte az élelmiszerek idei drágulásához jelentős mértékben járultak hozzá a vaj- és tojáspiacon tapasztalható deformációk, ugyanakkor a kereskedők is bátrabban emelték az áraikat, hiszen a lakosságnak egyre több elkölthető pénze van, ami az üzletek bevételein is meglátszik. „Nem árt tudni, hogy az enyhe drágulás együtt jár az egészséges gazdasági növekedéssel. Az ideális inflációs ráta 2 százalék körül mozog, amit idén Szlovákiának sikerült megközelítenie” – tette hozzá Baláž.

Csúcson a világgazdaság

A hazai kereslet növekedése ellenére a szlovák gazdaság motorjának továbbra is az export számít, így egyáltalán nem mindegy, hogyan alakulnak a legfontosabb külkereskedelmi partnereink – elsősorban Németország, Csehország és a többi uniós tagország – mutatói. „A jó hír, hogy a szlovák gazdaság külső környezete továbbra is támogatja a növekedést. Évtizedes, de akár történelmi csúcsdöntések is megfigyelhetők a bizalmi indexekben a világgazdaságban, így Európán belül is. Az eddig megjelent harmadik negyedéves adatok alapján a világgazdaság növekedése többéves csúcsot ért el, a fellendülés ráadásul párhuzamosan következett be a világ különböző pontjain, így széles körűnek mondható” – nyilatkozta Vladimír Baláž. (mi, TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?