Az Al-Kaida újabb akciójának veszélyére figyelmeztetnek

Brüsszel |

<p>Az Al-Kaida által Európában, az Egyesült Államokban vagy Izraelben végrehajtandó terrorakció veszélyére hívta fel a figyelmet szerdán Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmusellenes koordinátora.</p>

Miközben a világ az Al-Kaidánál is kérlelhetetlenebb és brutálisabb módszerektől sem visszariadó Iszlám Állam nevű terrorszervezet iraki és szíriai előrenyomulására figyel, az utóbbi időszakban meggyengült és háttérbe szorult al-Kaida esetleg nyugati célpontok elleni akcióval akarhatja újra felhívni magára a figyelmet, megmutatni a rivális szervezetnek, hogy "még játékban van", és számolni kell vele - jelentette ki de Kerchove az Európai Parlament biztonsági és védelmi albizottságának brüsszeli ülésén. 

A szélsőséges muszlim harcosok közül többen Afganisztánból és Pakisztánból Szíriába távoztak, ahol megalakították az al-Kaidához köthető úgynevezett Horaszan-csoportot - mondta de Kerchove. Hírszerzési források adatai szerint ez a csoport Európából Szíriába érkezett szimpatizánsokat is toboroz, és közülük többnek kifejezetten azt a szerepet szánják, hogy európai, illetve amerikai útlevelükkel visszatérjenek Európába, az Egyesült Államokba vagy Izraelbe, ahol terrorcselekmények szervezésében és végrehajtásában vennének részt.       

Az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíciónak az Iszlám Állam szíriai bázisai elleni légitámadásai egyúttal a Horaszan-csoport állásaira is csapást mértek azzal a céllal, hogy szétrombolják a csoport operatív központját, amely - a Pentagon elemzői szerint - immár "végrehajtási fázisba" jutott az amerikai és európai célpontok elleni terrortámadások tervének kidolgozásával. 

Az EU terrorizmusellenes koordinátora szerint mintegy 3 ezer európai utazott Szíriába, közülük sokan jelenleg is  tevékenyen részt vesznek a harcokban a dzsihadista milicisták oldalán, de akadhatnak olyanok is, akik már visszatértek Európába, és ott erőszakos cselekményekre készülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?