Parlamenti stop a cián bányászati hasznosítására

Parlamenti stop a cián bányászati hasznosítására
Pozsony |

<p>Szlovákiában teljesen betiltják a ciános technológiát alkalmazó aranybányászatot &ndash; az erről szóló jogszabályt a bányászati törvény módosításán keresztül pénteken fogadta el a parlament.</p>

Jana Laššáková, a Smer képviselője eredetileg ugyan olyan módosítást nyújtott be, amely lehetővé tette volna, hogy az ilyen technológiát alkalmazó bányákról az érintett települések lakossága népszavazáson döntsön, a civil szervezetek és a települések tiltakozását követően azonban ezt a lehetőséget is elvetették. „A ciános technológiát teljesen betiltjuk, így a lakosságnak erről nem kell külön népszavazáson döntenie” – nyilatkozta Ján Senko, a Smer képviselője. „A népszavazás a beruházóknak kedvezett volna. Helyi referendumot ugyanis ugyanarról a témáról négyévente lehet rendezni, amit a beruházók egész biztosan ki is használtak volna, hatalmas nyomást gyakorolva a lakosságra” – figyelmeztetett már korábban az egyik érintett város, Körmöcbánya polgármestere, Zuzana Balážová.

A ciános technológiát már korábban is betilthatták volna, hiszen az ellenzéki Híd parlamenti képviselője és alelnöke, Simon Zsolt már negyedévvel ezelőtt benyújtott egy hasonló javaslatot. A kormányzó Smer azonban ezt – ugyanúgy, ahogy az ellenzéki képviselők javaslatainak a többségét – elvetette, hogy később a saját javaslatával jelenjen meg a parlamentben.

A ciános bányászati technológia a nátrium-cianidot, a hidrogén-cianid (ismertebb nevén kéksav) nátriumsóját alkalmazza, amely színtelen, kristályos por. Rendkívül mérgező, 2%-os, teáskanálnyi oldata képes megölni egy embert. A ciános bányászat veszélyei abból fakadnak, hogy a folyamat során visszamaradt cianidot tároló medencék könnyen kiömölhetnek, majd a folyókba, tavakba kerülve súlyosan károsíthatják az élővilágot. Régiónkban a legkomolyabb ilyen eset 2000-ben a romániai Nagybányán (Baia Mare) történt. A tiszai ciánszennyezés néven ismertté vált incidens során több mint 1200 tonna hal pusztult el a Tiszában és annak mellékfolyóiban. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?