Szokatlanul sötét a Csurjumov-Geraszimenko üstökös magja

Washington/Párizs |

<p>Szokatlanul sötét, a szénnél is feketébb a Csurjumov-Geraszimenko üstökös magja, erről tanúskodnak a Rosetta-űrszonda fedélzetén működő ultraibolya képalkotó spektrométer első mérései.</p>

Az Európai Űrügynökség (ESA) 2004-ben indította el a Rosetta-űrszondát, amely tíz év után, 2014 augusztusában érte el a 67P/ Csurjumov-Geraszimenko üstököst, és novemberben leszállóegységet küld az ősi, a Naprendszer születésének idejéből származó anyagot tartalmazó magjára. 

A Rosetta, valamint a leszállóegység tudományos műszereinek tervezésében és megépítésében az ESA tagországain kívül részt vettek a NASA szakemberei. A fejlesztések részesei voltak magyar tudósok is, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói, valamint az SGF Kft. szakemberei.

A NASA szakemberei által kifejlesztett műszerek egyike, az Alice-színképelemző adatai szerint az üstökös kómájában, a kiáramló porok és gázok alkotta rendkívül ritka légkörében hidrogén és oxigén található. A várakozásokkal ellentétben a mag felszínén nem fedeztek fel sem havat, sem vízjég-foltokat, noha a csóvás vándor még túl távol van a Naptól, hogy elpárologhasson a jég - olvasható az amerikai űrkutatási hivatal honlapján. 

"Meglepődtünk, hogy az üstökös felszíne mily kevéssé veri vissza a fényt és hogy mennyire híján van a vízjégnek" - hangsúlyozta Alan Stern, a texasi Délnyugati Kutatóintézet Colorado-állambeli részlegének (Boulder) kutatója, az Alice vezető tudósa. Ismertetése szerint Alice segítségével a Csurjumov-Geraszimenko üstökös összetételét vizsgálják, a mindössze 4 kilogrammos műszer ezerszer érzékenyebb, mint az egy nemzedékkel korábbi ultraibolya képalkotó spektrométerek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?