11 éveseknek is eladnak cigarettát

Pozsony |

<p>18 évesnél fiatalabbaknak tilos eladni cigarettát, de az eladók negyede szemrebbenés nélkül megteszi &ndash; derült ki a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőség (SOI) júliusi ellenőrzései során. Az ellenőrök 11&ndash;17 éves fiatalokkal próbáltak meg cigarettát vetetni, s azok 411 próbálkozásból 119-szer kaptak is.&nbsp;</p>

Újságárusoknál, benzinkutakon, üzletláncoknál, kávézókban és kocsmákban is ellenőriztek, legkönnyebben a kisebb lakótelepi boltokban, az üdülőközpontokban és a benzinkutakon vehet cigarettát a fiatalkorú. Az eladók rendszerint azzal védekeznek, hogy a fiatalok manapság sokkal idősebbeknek néznek ki, ezért nem kérdeznek rá a korukra. „Felfoghatatlan, hogy 11 éves gyereknek cigarettát adnak el az üzletben. A 11–15 éves korosztály esetében idén az ellenőrzések 58%-ánál észleltünk törvényszegést, tavaly ez 38% volt” – mondta Naďežda Machútová, a SOI főnöke. A 16–17 éves korosztálynál az eredmények jobbak, 42% a tavalyi 64-gyel szemben. 1000 eurótól 1500-ig terjedő bírságokat szabtak ki az ellenőrök, az ellenőrzéseket folytatják. A SOI szerint fiatalkorú szinte bármelyik szupermarketben vásárolhat cigarettát, a Hypernovában és a Carrefourban utasították el őket a legtöbbször, bár az ellenőrök beismerték, ennél a két hálózatnál kevesebb ellenőrzést végeztek. A Tescókban 15 évesnél fiatalabb gyerek tizenöt próbálkozásból négyszer sikerrel jár. „Épp ezért döntöttünk úgy, hogy szeptemberben az összes alkalmazottunk tanfolyamon vesz részt, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő” – mondta Tomáš Ferenčák, az üzletlánc szóvivője. A Billa boltjaiban 19-ből 6 ez az arány, a Kauflandnál 12-ből 4. Martin Gärtner, a Kaufland szóvivője beismerte, jogosan kapták a bírságokat és az üzletlánc is speciális tanfolyamokat tervez alkalmazottai számára. A Coop Jednota boltjaiban 25 próbálkozásból hatszor tudott füstölnivalót venni fiatalkorú. A Moja Samoška boltjaiban végzett ellenőrzések negyedénél észleltek törvényszegést. A Lidlnél tizenkét vásárlásból három volt sikeres. A hálózat szóvivője, Tomáš Bezák azt mondta, egyéni mulasztásokról volt szó, az alkalmazottak újabb tanfolyamon vesznek részt. A CBA-nál 11 próbálkozás során csupán egyszer tudott fiatalkorú cigarettát venni. Nagyszombat megyében a legrosszabb a helyzet, 46 próbálkozásból 21-szer kapott cigarettát fiatalkorú, Eperjes megyében 10 ellenőrzés során csupán egy mulasztást észleltek. (dem, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?