Celebek az érsekújvári cukrászdában

Érsekújvár |

<p>Hírességekről, közéleti személyiségekről, királyi családokról, politikusokról készült portrékat mutat be a Szamba Cukrászdában az érsekújvári származású, Londonban élő Deme Dániel.&nbsp;</p>

Thor Tamás, az ArtKorzó vezetője elmondta, Magdaléna Klobučníkovának, a Zmeták Ernő Galéria igazgatójának köszönhetően sikerült felvenniük a kapcsolatot, és egyeztetni a szabadságát Érsekújvárban töltő fényképésszel. Érdekes életútjáról és a fényképezésről is szívesen beszélt Deme Dániel a kiállítás megnyitójára érkező vendégeknek. Doktori címet az evangélikus teológiai karon szerzett Londonban. Oktatott harcművészetet, és japán nyelvtudásának köszönhetően Prágában idegenvezetőként is dolgozott. Deme Dániel tizenöt éve foglalkozik fotózással, diplomáciai fotósként vált ismertté. Rendezvényeken is fotóz, és számos felkérést kap a sajtótól. Az érsekújvári közönség trónörökösökről, politikusokról készült felvételeket láthat a Szamba Cukrászdában. Vlagyimir Putyin orosz elnök portréja mellett helyet kapott egy Robert Fico kormányfőről készült felvétel, egy másik képen Erzsébet királynő száll ki hintójából a lakájok kíséretében. Deme Dániel fotózta az angol királyi család tagjait, lencsevégre kapta Dustin Hoffmant, Michael Jacksont, Robbie Williamst, és három amerikai elnököt fényképezett. A kiállítást szeptember 9-ig láthatja a közönség a főtéri kultúrházban lévő cukrászdában. Thor Tamás elmondta, négy kiállítással várják a közönséget az év második felében. A KultúrKorzó augusztus 20-i Szent István Napi ünnepségén a látogatóknak kiosztották a műsorfüzetet. Elsőként Petra Doležalová ógyallai fényképész mutatkozik be absztrakt alkotásokkal. Októberben a gútai Kárász Viktor Életatlasz című, irodalmi szövegekkel gazdagított kiállítását láthatja a közönség a cukrászdában. Tóth Ferenc, a Tardoskeddről származó gitártanár alkotásait novemberben mutatják be a közönségnek. Az év utolsó kiállítását a két évig Izraelben élt, érsekújvári születésű Andrej Štefánik képeiből állítják össze. Az Új Szó a KultúrKorzó médiapartnere. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?