Módosítanak az észak-koreai diktátor megöléséről szóló filmen

Washington |

<p>Kisebb változtatásokat hajtanak végre az észak-koreai államfő elleni képzeletbeli merényletről szóló amerikai vígjátékon, és bemutatását is későbbre halasztják amerikai sajtóértesülések szerint.</p>

Észak-Korea, felbőszülve a The Interview című filmen, júniusban azzal fenyegette meg az Egyesült Államokat, hogy komoly és könyörtelen megtorlásra számíthat, ha nem akadályozza meg a produkció bemutatását. Egyben az ENSZ főtitkárához intézett levelében azzal vádolta meg az amerikai kormányt, hogy a produkció és forgalmazása engedélyezésével szponzorálja a terrorizmust és háborús cselekményt követ el.

A Seth Rogen és James Franco főszereplésével készült The Interview című komédiában egy producer és egy talkshow házigazdája exkluzív interjút kap Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől, a CIA pedig ráveszi őket arra, hogy az alkalmat kihasználva öljék meg.

A Firtsshowing.net és más amerikai hírportálok csütörtökön arról adtak hírt, hogy a film forgalmazója, a Sony Pictures úgy döntött, a tervezett október 2-i bemutatóról későbbre halasztja a film mozikba kerülését, és módosításokat is végrehajtanak a filmen. Egyebek között eltávolítják az észak-koreai vezető és apja arcát az észak-korai katonák egyenruháján lévő jelvényekről. Fontolóra vették, hogy kivágják azt a jelenetet is, amikor az észak-koreai vezető arca szétolvad a filmvásznon. 

A Firstshowing értesülése szerint a filmstúdióra nem nehezedik semmiféle nyomás anyacégétől, a Sony Japantól a változtatások végrehajtása miatt, a filmkészítői mérlegelik azt, hogy a jelenet valóban mulatságos-e.

A 30 esztendős Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il után vette át a teljhatalmat, és semmit sem lazított az országot körülvevő vasfüggönyön. Kimet, mint korábban apját és nagyapját, személyi kultusz övezi, a hatalmat megragadni próbáló nagybátyját kivégeztette, az országban becslések szerint több mint 200 ezer embert tartanak lágerekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?