Nicholson: azt kérdezték, nem vagyok-e ügynök

Kassa |

<p>Nem vagyok külföldi ügynök, jelentette ki Tom Nicholson újságíró tegnap a Kassai II. számú Járásbíróságon. A kassai roma fiúk ügyében hallgatták ki, akiket egy videofelvétel szerint a rendőrök megaláztak.&nbsp;Nicholson írt először az ügyről, ezért hívták be vallomástétel céljából.</p>

„Nem vagyok külföldi hírszerző szolgálat ügynöke, nem is kerültem kapcsolatba ilyen személlyel életem során” – mondta a Gorilla-botrányról szóló könyv szerzője a vádlottak egyik ügyvédjének kérdésére. Nicholson ugyanis az esetről 2009 márciusában úgy értesült, hogy egyik reggel a Sme szerkesztőségében az íróasztalán talált egy borítékot, benne a felvételt tartalmazó CD-vel és egy kísérőlevéllel. A levél nem volt aláírva, szerzője viszont azt állította magáról, hogy egy kassai rendőr nagynénje.

A Sme a Nicholson asztalán talált borítékot átadta Erik Tomáš akkori belügyi szóvivőnek. „Világos volt számunkra, hogy törvénysértésről van szó” – mondta az újságíró, a védelem másik kérdésére hozzátéve, hogy a szerkesztőségben nem manipuláltak a felvétellel. Az ügy kapcsán a főügyészség tíz személy ellen emelt vádat, 2010 novemberében indult a bírósági eljárás, az illetékes tanács egyik tagjának hosszan tartó betegsége miatt viszont az ügyet újra kellett indítani, ez pedig csak tavaly szeptemberben sikerült. A videofelvételt a bíróság nem tekinti bizonyítéknak, mivel nem törvényes eszközzel készült.

A vád szerint 2009. március 21-én a rendőrök hat személyt (10–16 éves roma fiúkat) állított elő a Kassa-Dél Körzeti Rendőrkapitányságra, ugyanis felmerült a gyanú, hogy ki akartak rabolni egy nyugdíjas nőt. A felvétel szerint a rendőrök kutyák elé vetették őket, kettőt közülük állítólag meg is haraptak. Majd arra kényszerítették őket, hogy vetkőzzenek meztelenre, és egymást pofozzák, majd csókolgassák, illetve a rendőrök cipőit nyalogassák.

Tegnap vallomást tett az a rendőr is, aki a megtámadott nyugdíjas nő ügyében vezette a nyomozást. A fiúkat szüleik jelenlétében kihallgatta. Hogy a rendőrök azt csinálták volna velük, amit a videofelvétel tartalmaz, nem látta. „A letartóztatott személyek jó állapotban voltak. Kicsit meglepett, hogy együttműködtek velem: körbeírták nemcsak azt, hogy ők mit csináltak, hanem a többiek viselkedését is” – mondta a rendőr. A fiúk szülei közül néhányan a rendőrök hozzáállására panaszkodtak, mire ő azt tanácsolta nekik, forduljanak a rendőrségi felügyelethez. (vps, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?