Simon: Jahnátek miniszter több száz eurót szed be a mezőgazdáktól

<p>A&nbsp;földművelési miniszter értelmetlen díjak megfizetésére kényszeríti a&nbsp;haszonállat-tenyésztőket, figyelmeztet a&nbsp;Híd alelnöke.&nbsp;</p>

A földművelési tárca vezetője Ľubomír Jahnátek 300-ezer eurót akar kiszedni a mezőgazdák zsebéből olyan díjak formájában, amelyeket a Híd alelnöke értelmetlennek tart. „Jahnátek miniszter azt várja tőlük, hogy nem kis összegeket fizessenek a haszonállatok számát igazoló kivonatokért. Egy ún. nagy állattenyésztői egység, amely egy darab felnőtt állatot jelent, a mezőgazdának így 0,5 eurójába kerül. Átszámolva, ezekért az igazolásokért a mezőgazdák egyenként több tíztől, egészen néhány száz euróig terjedő összeget kénytelenk fizetni“ – magyarázta Simon Zsolt a csütörtöki sajtótájékoztatóján, és egyben hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági tárca ily módon olyan információkat fizettet meg, amelyekkel a tárca is rendelkezik.

 „A Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (PPA), amely az adminisztratív tevékenységet látja el a mezőgazdáknak nyújtott támogatásokkal kapcsolatban, mindig automatikusan és díjmentesen ellenőrzi, hiteles-e az a haszonállat-állományra vonatkozó írásos nyilatkozat, amelyet a támogatásért folyamodó mezőgazda beterjeszt. Ráadásul, a szóban forgó ügynökség elektronikus összeköttetésben áll az Haszonállatok Központi Nyilvántartásával, miközben a központi nyilvántartást egy – a minisztérium, mint alapító hatáskörébe tartozó – állami cég, a Plemenárske služby SR, š.p. vezeti . Ez is azt bizonyítja, hogy a mezőgazdák értelmetlen díjak megfizetésére kényszerülnek, és ezt nyugodtan nevezhetjük akár Jahnátek adójának is annak szellemében, hogy ha szeretnél támogatást kapni az uniós alapokból a farmod korszerűsítésére, akkor fizess!“- nyilatkozta Simon Zsolt és hozzátette, hogy míg az adóhivatlban 1,5 eurót, a munkaügyi felügyelőségnél pedig 5 eurót kell fizetni egy igazolásért, addig Jahnátek miniszternél mindez több száz euróba kerül.

„Felszólítom a minisztert, hogy a legközelebbi pályázati kiírásaiban ne követeljen értelmetlen igazolásokat értelmetlen adatokról, és ne vezessen be új adót a mezőgazdák számára“ – tette hozzá Simon Zsolt, volt földművelési miniszter. 

A cikk a Híd sajtóközleménye

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?