Meghibásodott a bősi vízerőmű egyik zsilipkapuja

Bős |

<p>Kedd este leállították a hajóforgalmat a bősi vízerőműnél, mivel a jobb oldali zsilipkamra felső kapuja meghibásodott. A javítást várhatóan pár nap alatt elvégzik, a hajóforgalom szombaton indulhat újra.</p>

„A kamrákat folyamatosan ellenőrizzük, és kedden megállapítottuk, hogy a jobb oldali kamra felső kapuja nem működik megfelelően, ezért a hajók, illetve az emberek biztonsága érdekében szüneteltetjük a hajóforgalmat. Ha nem állítjuk le a hajózást, nagyobb kár is keletkezhetett volna, arról nem is beszélve, hogy emberéletre veszélyes helyzet is kialakulhatott volna” – közölte Ladislav Lazár, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat vezérigazgatója, a bősi vízerőmű kormánybiztosa a szerda délután tartott sajtótájékoztatón. Mivel a másik – helyettesítő –kapu teljes körű felújítása is most zajlik, a vízerőmű jelenleg teljesen átjárhatatlan a hajóknak.

„A javításhoz ki kell szárítanunk a kamrát, a bal kamrából át kell hoznunk az állásozást a jobb kamrába, ezután következhet a sérült részek javítása, cserélése. Az előzetes tervek szerint a hajóforgalmat szombat éjjel indíthatjuk újra. Természetesen, ha sikerül előbb befejezni a munkálatokat, időben értesítjük az érintetteket” – közölte Lazár. A kormánybiztos úgy nyilatkozott, jelenleg a javítás és a hajóforgalom újraindítása a legfontosabb, a költségeket a munkálatok elvégzése után tudják pontosan megmondani, de véleménye szerint nem haladja majd meg az 500 000 eurót.

A tervek szerint először szerették volna teljesen felújítani a bal kamrát, majd ezután elkezdeni a jobb kamra javítását. Lazár elmondta, a bal kamránál már csak a felső kapu javítását nem sikerült befejezni. A hétvégéig elvégzik a szükséges javításokat a jobb kamrán, hogy újra hajózható legyen az erőmű, de a kormánybiztos közölte, a bal oldali kamra rekonstrukciója után a jobb oldalira is teljes felújítás vár.

A vízerőmű lezárását időben jelezték a hajóknak, a legtöbbjük Pozsonyban, Budapesten és Bécsben várja a kamra megnyitását, Bősnél, a vízerőmű fölött és alatt 4-5 hajó vesztegel csak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?