Nyugdíjasokat rabol ki a nyitrai álrendőr

Nyitra |

<p>A nyitrai kerületben garázdálkodik az az álrendőr, aki elsősorban nyugdíjasok pénzét viszi el egy állítólagos ellenőrzés után. Eddig három nyugdíjast megtakarításait vitte el. A rendőrség fokozott óvatosságot kér.</p>

A férfi legutóbb egy nyitrai nyugdíjashoz csöngetett be azzal, hogy a házban lopás volt, ezért ellenőriznie kell a lakásokat. A férfi civil ruhában volt, egy műanyag, rendőrség feliratú kártyával igazolta magát. Azt mondta a lakásban élő 81 éves férfinak, hogy ellenőrizze a megtakarításait, aki elővette a 3700 euróját, és az asztalra tette. Az álrendőr megkérdezte, hogy özvegy-e a nyugdíjak, mire ő igennel felelt. Az álrendőr arra kérte, mutassa meg a halotti bizonyítványt. A férfi az irat keresésére indult, ekkor az álrendőr elmenekült az asztalon hagyott pénzzel.

Az álrendőr 45–50 év körüli, 180 centiméter magas, rövid, őszülő haja van, arca ovális, kisebb szakállt visel. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármilyen információval tud szolgálni az esettel, vagy az álrendőrrel kapcsolatban, az azonnal jelezze azt a rendőrségen, vagy a 158-as telefonszámon.

Továbbá ismételten megkérik a lakosságot, hogy semmilyen körülmények között ne engedjenek be idegeneket a lakásba. Ha valaki rendőrként mutatkozik be, akkor se engedjék őt be, előbb kérjék el az azonosítószámát, és ellenőrizzék azt a 158-as telefonszámon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?