Levonnák a lakbért a szociális segélyből

Léva |

<p>Szigorúbb intézkedések bevezetését tervezik a járási székhelyen a lakbérhátralékosokkal szemben.</p>

A legutóbbi önkormányzati ülésen a képviselők megtudták, hogy csaknem 13 ezer euróval tartoznak a városnak a szociális lakást bérlő, hátrányos helyzetű lakosok.

A Len és a Tyršová utcából néhány évvel ezelőtt sikerült a társadalom peremén élő lakosokat a Lévához tartozó Lászlóudvarra költöztetni. A mintegy harminc család közül azonban alig öt fizeti rendesen a lakbért. Az Állami Lakásfejlesztési Alap szakembereinek ellenőrzéséből kiderült, hogy a négy állami támogatással épített lakóházban kizárólag a lakbér fizetésére kötelezték a hátrányos helyzetű családokat, a karbantartási illeték összegét nem szabta meg a lakásfenntartó. A városi bérlakásokat kezelő Službyt cég képviselői az önkormányzati ülésen elmondták, nem tartják valószínűnek, hogy a lakbérhátralékosoktól be tudják hajtani a tartozást, ha a város emeli a bérleti díjat a javítási munkálatokat is tartalmazó összeggel. A képviselő-testületi ülésen felvetették, törvény adta lehetőség van arra, hogy a városi hivatal vegye át a szociális segélyeket. A hátrányos helyzetű lakosok a hivatalban kapnák meg a segélyt, ott fizetnék ki a lakbért, vagy egyenesen levonnák az összeget a juttatásukból, ami mindkét fél számára megkönnyítené az ügyintézést. A bérlakások fenntartására, a szemét elhordására, különféle javítási munkálatokra 2012 és 2013 között 168 236 eurót fordított a város, derült ki az ülésre beterjesztett anyagból. A Lévától mintegy hat kilométerre található Lászlóudvarban négy lakóbarakkban 32 lakás van, a városi rendőrök rendszeresen ellenőrzik a környéket. A legtöbb lakást megrongálták, tönkretették az ott élők. Két évvel ezelőtt a város egy projekt keretében, szociális terepunkások segítségével, a helyi lakosok bevonásával kitakarította a majort.

A város vezetése tisztában van azzal, hogy ha nem fektet be minden évben a lakónegyed tisztán tartásába, ismét meggyűlhet a baja a lakbérhátralékosokkal. Léván az egykori majoron kívül még a Nejedlý és a Mező utcában vannak szociális lakások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?