Kezelési illeték is van a pénzváltóknál, de kevesen tudják

Párkány/Esztergom |

<p>A nyári hónapokban naponta több száz turista keresi fel a párkányi és az esztergomi pénzváltókat. A pénzváltók többsége öles betűkkel hirdeti az aktuális árfolyamot &ndash; az eurónál és a forintnál akár több forintos különbséggel.</p>

Első pillantásra úgy tűnhet, eurót Magyarországon éri meg forintra váltani, ezért sokan az esztergomi pénzváltókat részesítik előnyben. A turisták többsége azonban csalódottan veszi tudomásul, hogy elszámította magát.

A kezelési költség összege változó

„Ritkán váltok eurót forintra. Magyarországon járva a legtöbbször bankkártyával fizetek. Most azonban forintra volt szükségem, és mivel nagyobb összegről volt szó, gyors felmérést végeztem, hogy megtudjam, hol érdemes pénzt váltani. Míg a szlovákiai pénzváltók zöme egy euróért 304 forintot kínált, addig Magyarországon 308 forintot ígértek. Miután beváltottam az eurómat, gyors fejszámolást végeztem, és kiderült, hogy a forintos végösszeg kevesebb volt, mint amennyire számítottam. Mikor ezt szóvá tettem, a pénzváltó mosolyogva közölte, hogy kezelési költséget számolnak fel, amelynek összege a beváltott pénzösszeggel párhuzamosan változik” – panaszolta egy olvasónk, állítva, hogy a kezelési költséggel kapcsolatos előzetes tájékoztatást nem kapott. „Sőt, ezzel kapcsolatban írásos információt sem láttam kifüggesztve. Nem tartom korrektnek, hogy míg az árfolyamot öles betűkkel hirdetik, a kezelési költséget eltitkolják” – mondta.

A lényeg az apró betűs részekben rejlik

Tegnap mi is felkerestünk néhány párkányi és esztergomi pénzváltót. A Mária Valéria híd párkányi hídfőjénél két váltó is van. Mindkettőben 305 forintot kínáltak egy euróért. Fordított esetben 318 forintért adtak egy eurót. Az egyik helyen magyarul és szlovákul is kiírták: nem számolnak fel kezelési költséget. A hídon átérve az esztergomi hídfőnél található pénzváltóban az út menti tábla szerint egy euróért 306 forintot adtak, illetve 312 forintot váltottak egy euróra. A belvárosban egymás mellett két pénzváltó is van. Itt egy euróért már 307 forintot kínáltak, és 311,50 forintért ígértek egy eurót. A kezelési költséggel kapcsolatos információ ugyan egyik esztergomi pénzváltó hirdetőtábláján sem szerepelt, de az épületben az információs táblákat böngészve – olvasónkkal ellentétben – megtaláltuk az ezzel kapcsolatos írásos tájékoztatást. Igaz, nagyon apró betűkkel írva, más szöveges információk közé rejtve. A tájékoztatás szerint 3 ezer forintig 110 forintos, 10 ezer forintig 250, 80 ezer forintig 500 forintos kezelési költséget számolnak fel. Az esztergomi hídfőnél található pénzváltóban megtudtuk, hogy 500 ezer forint felett a végösszegtől függetlenül 800 forint kezelési költséget számolnak fel.

Nincs új a nap alatt

„Már tavaly nyáron is számoltunk fel illetéket. Ráadásul a tranzakciós adó bevezetése óta a valutaváltóknak is be kell fizetniük bevételük egy részét az állami költségvetésbe. Ez alól nem bújhatunk ki, ezért vezettük be a kezelési, illetve szolgáltatási díjat. Mivel a viszonylag kisebb ügyletek teszik ki a forgalom zömét, ezek díjai a legmagasabbak” – ismerte el az egyik esztergomi pénzváltó alkalmazottja. Arra a kérdésünkre, etikus-e az illetékről apró betűs szövegben tájékoztatni az ügyfeleket, illetve nem lehetne-e az illetéket beszámolni az árfolyamba, nem válaszolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?