Megugrott a kínai okostelefonok eladása

Peking |

<p>A világon értékesített okostelefonok mintegy 34 százaléka már kínai volt tavaly, míg 2010-ben még alig volt kimutatható e márkák eladása a nemzetközi piacon egy kelet-kínai szakmai konferencián ismertetett tanulmány szerint.</p>

Az IDC májusban közölt adatai szerint az okostelefon-eladások tavaly elérték az egymilliárdot, míg az idén mintegy 20 százalékkal nő a forgalmuk. Az okostelefonok kínai piacát egyértelműen a hazai márkák uralják, 2013-ban az eladott készülékek 72 százalékát tették ki a saját gyártású telefonok. Ez az arány 2010-ben még 16 százalék volt.

Korábbi hivatalos jelentések szerint tavaly 320 millió új okostelefon talált gazdára Kínában, amiből 230 millió körüli volt a hazai gyártású. Kína egyik legnépszerűbb okostelefonja például az idei év első felében megnégyszerezte eladásait éves bázison azzal, hogy megjelent külföldön. Január és június között 26 millió darabot értékesített, s a tervek szerint az idén karácsonyig eladják a 60 milliomodikat is.

Tavaly a kelet-ázsiai ország gyáraiban, beleértve a külföldi márkákat is, 870 millió okostelefon készült, 74 százalékkal több mint egy évvel korábban. A legfrissebb adatok szerint Kínában immár a lakosság kétharmada, 857 millió kínai használ mobil internetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?