Jótevőjére bízta a lakását – már nincs hová hazamennie

A nyolcvanhét éves Roszbeck Ilona egy éve még egy pozsonyi belvárosi lakás tulajdonosa, a Pozsonyi Casino rendezvényeinek rendszeres látogatója volt. Ma a bősi nyugdíjas otthon külvilágtól elzárt lakója, és sejtelme sincs arról, hogy soha nem fog visszatérni régi otthonába. 

Roszbeck Ilona mindmáig azt hiszi, jóakarója ideiglenesen helyezte el őt a szociális intézményben, amíg kifestet nála. Közben a lakás rég nem az övé, havi 650 euróért kínálja bérbe egy pozsonyi ingatlaniroda. 

Csak sejtések vannak 

Hogy Roszbeck Ilona történetében mi a teljes igazság, azt a legközelebbi ismerősei is csak sejtik, mert az idős hölgy felettébb titokzatos volt - főleg amióta belépett az életébe a mindig segítőkész „mérnök úr“. Régóta egyedül élt és különösebben nem is avatott a bizalmába senkit, még a kaszinóbeli barátnőit sem. Csak annyit tudtak, hogy újdonsült pártfogója orvoshoz viszi, ellátja élelmiszerrel, elintézi ügyes-bajos dolgait. „Nagy elismeréssel, szinte rajongással beszélt róla. Többen is gondoltunk arra, hogy ekkora önzetlenség aligha létezik a mai világban - főleg egy idegen ember részéről nem, aki alig néhány hónapja ismeri. Amikor utalt rá, hogy még életében ráhagyná a vagyonát, megkérdeztük, biztos-e abban, hogy a mérnök úr holtáig gondoskodni fog róla. Megsértődött, annyira megbízott benne. Senkit nem avatott be, mit tervez, csak utólag értesültünk, hogy már a bősi nyugdíjas otthonban van“ - mondja Roszbeck Ilona egyik barátnője, aki a kezdetektől óvni próbálta az idős asszonyt. Hiába, mert Ilona néni teljesen bezárkózott, amint a mérnök úrra terelődött a szó. „Örült, hogy ilyen segítője van, és azt hitte, irigyeljük. Pedig csak féltettük“ - mondja Ilona néni másik kaszinóbeli ismerőse. 

A titokzatos mérnök úr 

Mint kiderült, a mérnök úr nem más, mint Timár Imre, az MKP Pozsonyi Ligetfalui Szervezetének elnöke, aki egy pártrendezvényen ismerkedett meg Ilona asszonnyal, és a pártfogásába vette - hogy milyen indíttatásból, azt csak ő tudja. A kaszinóbeli barátok, ismerősök a kezdetektől gyanakodva nézték a semmiből előkerült szamaritánust, de látták, hogy Ilona néni elégedett, ezért annyiban hagyták a dolgot. A kaszinó egyik alkalmazottja ugyan tudni vélte, hogy a mérnök úr már több idős embert is megkörnyékezett lakásuk megszerzése reményében, de miután látta, hogy Ilona néni hallani sem akar erről, jobbnak látta, ha kimarad a dologból. „Szinte felvillanyozódott, hogy valaki ennyire törődik vele, gyógykezelésre viszi, házi hurkát, friss gyümölcsöt hoz neki. Biztos volt abban, hogy a mérnök úr felújíttatja a lakását, addig elhelyezi egy nyugdíjas otthonban, aztán visszaköltözhet a rendbe hozott otthonába“ - mondja az asszony másik barátnője, aki már Bősön is meglátogatta. 

Még mindig hazatérne 

A nyugdíjas otthonban Roszbeck Ilona már csak arról beszélt, hogy két hétnél tovább nem akar ott maradni, és amint kifestetnek a lakásában, hazamegy. Amikor meglátogattuk, nekünk is ezt ismételgette, nyilvánvaló volt, hogy az idős hölgy nincs tudatában annak, hogy már nincs hová hazamennie. „Az otthon csak otthon“ - válaszolja kérdésünkre, hogyan érzi magát a bősi intézetben. „Dehogy maradok itt. Van lakásom Pozsonyban, oda megyek vissza“ -ismétli, majd meg is magyarázza: Timár Imre azért hozta ide, hogy ne legyen útban, amíg kifesteti a lakását. Többszöri kérdésünkre is azt mondja, nem hagyta Timár Imrére a lakását, ő fog visszaköltözni oda. A nyugdíjas otthon igazgatója, Csörgő Árpád számára azonban az első pillanattól kezdve világos volt, hogy ebből nem lesz semmi. Elsősorban azért, mert a szociális intézetek nem ideiglenes lakhelyek, senki nem költözhet be oda pár hétre. Másodsorban pedig azért, mert sok olyan esetet látott már, amikor az idős embereket úgy helyezték el intézetben, hogy holtukig azt hitték, haza fogják vinni őket. 

Csalás áldozatává vált? 

Roszbeck Ilona május eleje óta van Bősön. Timár Imre vitte őt oda, és ő is intézett mindent a beutalás körül. „A papírok rendben voltak, nem volt mit firtatnom. Az egyedüli dolog, amire felfigyeltünk, az volt, hogy a néni átadott neki több mint hatezer eurót készpénzben. Szerencsére a nővér meglátta és aláíratott vele egy átvételi elismervényt. Eleinte gyakrabban látogatta Ilona nénit a mérnök úr, aztán hosszú ideig nem. A napokban járt itt, amikor a hölgyet bejelentette hozzánk állandó lakhelyre“ - mondta Csörgő Árpád október végén. Ilona néni pszichikai állapota a szociális intézetben jelentősen leromlott, folyamatosan az foglalkoztatta, hogy csalás áldozatává vált, vissza akart menni a pozsonyi lakásába. Végül az intézet vezetősége rendőröket hívott, akik meghallgatták Roszbeck Ilonát, és nyomozást kezdtek az ügyben. Az eredmény az lett, hogy nem történt csalás, Timár Imre minden olyan dokumentumot fel tudott mutatni, amely azt igazolja, hogy Roszbeck Ilona lakását törvényesen szerezte meg. „Hogy a háttérben voltak-e sunyi gondolatok, azt mi nem tudhatjuk, nem is állíthatjuk, de vannak erre utaló jelek is“ - mondja az igazgató. 

Teljes elszigeteltség 

Amint arra mutató jelek is vannak, hogy Ilona néni már nincs szellemi képességei teljes birtokában. Feledékeny, összekeveri a dolgokat, el is tévedt az intézet környékén, ezért egyedül már nem engedik kijárni. „Nincs bezárva, de a saját érdekében nővéri kísérettel jár ki. Most már mobiltelefonja sincs, úgy tudom, hogy a pártfogója fizette neki, de amikor folyton a rendőrséget hívta, elvette tőle“ - tudjuk meg az intézet alkalmazottjától. Az idős asszony most teljes elszigeteltségben él, koránál fogva és a gyógyszerek hatására lassan, de biztosan el fog jutni oda, hogy mindegy lesz neki, hol lakik. És jobb is lesz ez így, mert a pozsonyi lakásában valószínűleg már rég mások laknak. 

Timár Imre feleségével, Timár Szilviával ugyanis történetesen egy ingatlanügynökséget működtet, az Ast Real Kft-t, és ennek a honlapján november folyamán meghirdették Ilona néni második emeleti, kétszobás, 46 négyzetméter alapterületű, teljesen felújított lakását havi 500 euró bérleti díj, plusz 150 euró rezsiköltség ellenében. Az ingatlanjegyzékben a lakás 2016 novembere óta Timár Imre nevén szerepel, ő azt mondja, 66 ezer euróért vette meg Ilona nénitől, pedig a hölgy ingyen akarta neki ajándékozni. „Sajnos, Ilonka néninél megjelent az időskori demencia, és az új dolgokra nem emlékszik. De nekem minden dokumentum a birtokomban van, amellyel igazolni tudom, hogy 2012 márciusától gondoztam őt, fizettem a lakbérét, a gáz- és villanyszámlát, a telefont, az ebédjeit, és biztonsági szempontból karbantartottam a lakást. Ilonka néni döntötte el, hogy már gondozásra van szüksége, szeretne nyugdíjas otthonba menni. Pozsonyban nem sikerült normális áron helyet szerezni, ezért vittük Bősre. Tetszett neki, rögtön aláírta a kérvényt, és egy hónapig tartó intézkedést követően május 2-én odavittem őt. Olyasmi, hogy két hétre költözött volna be, szóba sem került, mert ez nem is lehetséges. Úgy ment oda, hogy tisztában volt azzal: ezt a lakást már nem képes fenntartani“ -mondja Timár Imre, akit szavai szerint maga az idős hölgy keresett fel az említett kampányrendezvényt követően. „Elpanaszolta, hogy egyedül van, segítségre lenne szüksége. Ebben az időszakban kellett térdműtétre mennie, felajánlottam, hogy elviszem. Ott, a kórházban nyomta a kezembe a végrendeletét, amelyben benne volt, hogy az összes ingó és ingatlan vagyonát én öröklöm. Mondtam, hogy erre semmi szükség, de lekötelezett a gesztusa. Bejártam hozzá a kórházba, elintéztem, amit lehetett, még gyógykezelésekre is befizettem. A végrendelet többet nem került szóba, de tavaly nyáron azt mondta, most már végleg rendezni szeretné a lakása ügyét. Mondtam neki, hogy akkor én megveszem, és ő is jobbnak látta ezt a lehetőséget, nehogy valamelyik testvére megtámadja a végrendeletet. Rám hagyta, hogy gondoljak ki egy összeget, végül 66 ezer euróban állapodtunk meg, és aláírtuk az adásvételi szerződést, a néni számára életfogytig tartó lakhatási joggal. Tavasszal kezdte emlegetni, hogy ő inkább nyugdíjas otthonba menne. Elrendeztük a dolgot, de még akkor is figyelmeztettem, hogy minden értéktárgyát, pénzét helyezze biztonságba, mert mindent ki fogok dobni a lakásból. Azt mondta, mindent elrendezett, de egy látogatásom alkalmával a nyugdíjas otthonban előhúzott egy fekete pénztárcát és benne hatezernyolcszáz eurót. Nem lett volna szabad ennyi pénzt oda bevinnie, ezért átvételi elismervény fejében átadta nekem és félretettem. Úgyis nekem kell majd eltemetnem őt, mert az egyetlen örököse vagyok“ - mondja Timár Imre, aki tud arról, hogy a néni másként emlékszik a történtekre, hiszen már rendőrségi meghallgatáson is volt. „Minden dokumentumot megmutattam nekik, és azzal zárták le a nyomozást, hogy nem történt bűncselekmény. Még zajlott a rendőrségi vizsgálat, amikor meglátogattam Ilonka nénit, és lemondott a lakhatási jogáról is azzal, hogy ő már marad a bősi kastélyban. Elmentünk a közjegyzőhöz, mindent aláírtunk, semmi jele nem volt annak, hogy nem tudná, mit cselekszik.“ 

Bűntény nem történt 

A Nagyszombati Kerületi Rendőrparancsnokság szóvivője, Tatiana Kredatusová kérdésünkre megerősítette, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nem történt csalás az idős hölgy kárára. Ilona néni minden bizonnyal valóban önként írt alá mindent, még az is lehet, hogy abban a pillanatban valóban azt gondolta: a nyugdíjas otthonban lesz neki a legjobb, és Timár Imre megérdemli a lakását. Utána meggondolta, megbánta, vagy egyszerűen csak ráeszmélt, hogy manipulálták - a lényeget illetően mindegy. Az egész betudható az időskori demenciának is - Timár Imre azt mondja, amikor meglátogatja a nénit, az szívesen fogadja őt és dicséri az ellátást. „Utána meg azt hallom, hogy igaztalanul vádol. Van akkora vagyonom, hogy nem volt szükségem az ő lakására, amit egy hónapig takarítottunk. Azt a tanulságot vontam le az egészből, hogy jótett helyébe jót ne várj“ - mondja. 

Igazságot semmiképp nem kívánunk tenni az ügyben. Már csak azért sem, mert kideríthetetlen, hogy Roszbeck Ilona valóban képességei teljes birtokában döntött és csak utólag bánta meg, vagy félrevezették. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy Timár Imre tényleg ilyen jó ember, és önzetlensége jutalmául hullott az ölébe a Pozsony-belvárosi lakás, vagy a kezdetektől arra pályázott. Néhány figyelmeztető jel azért mindkét oldalon akad. Az idős hölgynek hét testvére volt, többen még ma is élnek, ám az egész nagy családból senkivel nem tartja a kapcsolatot. Az ismerősök óvatosságra intő tanácsait elutasítva inkább egy idegenhez folyamodott, akit utólag mégis megtagadott és feljelentett. Timár Imre ugyan a saját elmondása szerint ráfizetett a dologra, de a valóságban rendkívül olcsón szerzett egy Pozsony-belvárosi ingatlant, vagyis egyáltalán nem járt rosszul. A történet sok szempontból tanulságos. Nem csak azért, mert elrettentő példaként szolgálhat minden idős embernek, aki túlságosan megbízik idegenekben, és elhamarkodott döntéseket hoz. Azok számára is okulásul szolgálhat, akik akár sajnálatból, akár előre megfontolt szándékkal istápolnak valakit, és megöröklik a házát, lakását. Ahol nincsenek tanúk, az idős ember érdekeit önzetlenül szem előtt tartó családtagok, ott mindig felmerül a gyanú, hogy nem is tudta, mit ír alá, és egyszerűen megvezették. Azt pedig utólag senki nem tudja eldönteni, kit milyen szándék vagy érdek vezérelt, és ki volt a történetben az, aki saját jóhiszeműségére fizetett rá.