A Szaturnusz holdjának óceánja olyan sós lehet, mint a Holt-tenger

Washington |

<p>A Szaturnusz legnagyobb holdjának, a Titánnak a jégpáncélja alatt húzódó óceán ugyanolyan sós lehet, mint a Holt-tenger - közölte a héten az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).</p>

Az Icarus című amerikai folyóiratban közölt eredményeket a Szaturnusz gyűrűrendszerét és holdjait immár tíz éve vizsgáló Cassini űrszonda által gyűjtött gravitációs és topográfiai adatokra alapozták. A NASA űreszköze által szolgáltatott információk alapján a kutatók elkészítették a Titán modelljét, amely révén sikerült jobban feltérképezniük a hold külső jégpáncéljának szerkezetét és az alatta rejtőző óceán titkait.

A modell alapján a szakemberek arra jutottak, hogy a Titánon lévő óceán sűrűségének viszonylag magasnak kell lennie ahhoz, hogy magyarázatot adjon a gravitációs adatokra. A NASA közleménye szerint az óceán sűrűségéből arra következtettek a kutatók, hogy a víznek nagyjából ugyan olyan magas sótartalommal kell bírnia, mint a világ legsósabb "tengerének".

"Földi léptékkel mérve ez egy szélsőségesen magas sótartalmú óceán" - mondta a tanulmány vezető szerzője, Giuseppe Mitri, a franciaországi Nantes-i Egyetem munkatársa. A szakember szerint az új ismeretek fényében érdemes lehet újragondolni az óceán jelenkori esetleges élővilágának kérdését, ugyanakkor rámutatott, hogy a múltban nagyon eltérőek lehettek az ottani környezeti feltételek.

A Cassini űrszonda által gyűjtött adatok alapján a szakemberek arra jutottak, hogy a Titán jégpáncéljának vastagsága finom eltéréseket mutat a különböző területeken, ami alátámasztja az arra utaló korábbi jeleket, hogy a Titán jégpáncélja szilárd és maga az óceán is lassan kristályosodik és jéggé változik. A kutatók szerint ennek a fagyási folyamatnak fontos kihatása lehet az óceán lakhatóságára, mivel korlátozza az anyagok cseréjét a felszín és az óceán között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?