Pásztor: nem teljesen ingyenes az egészségügy

Pozsony |

<p>Elégedetlen az orvosoknál közvetlenül fizetett díjakról szóló miniszteri rendelet tervezetével a Magánorvosok Szövetsége (ASL). Pásztor László szerint az orvosoknak igenis jogukban áll pénzt kérni akár bizonyos kezelésekért is, ha azt nem téríti az egészségbiztosító.</p>

„Példa lehet erre az a nőgyógyász, aki saját pénzéből vásárolt ultrahangkészüléket, de mivel az egészségbiztosító nem szerződött vele erre a kivizsgálásra, ezért kénytelen pénzért elvégezni az ultrahangvizsgálatot, pedig az a törvény alapján a biztosításból térített kivizsgálások közé tartozik” – hozott példát a jogos kezelési díjra az ASL elnöke. Szerinte a páciens ebben az esetben is választhat: új orvost kereshet magának, akinek van szerződése erre az orvosi teljesítményre is az egészségbiztosítóval.

Pásztor úgy véli, hogy az orvosnak joga van akár a rendelőbe kitett ivóvízért is pénzt kérni, ha a beteg ezt nem akarja kifizetni, akkor másik orvost választhat. „Ezek a díjak nem a kistelepüléseken dolgozó orvosokra, hanem a nagyvárosokban működő magán-rendelőintézetekre jellemzőek – mondta lapunknak Pásztor. – Gyakori, hogy a betegek éves díjat fizetnek azért, hogy egy bizonyos rendelőintézetbe járhatnak, ahol teljes körű kiszolgálást kapnak a pénzükért. Ez a díj tartalmazza például a miniszoknyás hostesseket vagy a bőr kanapé árát a váróban.”

Az egészségügyi minisztérium azt szeretné, hogy az orvosok minél kevesebb szolgáltatásért kérhessenek pénzt, például az előjegyzésért is csak abban az esetben, ha ez 5 napon belül érvényes. Pásztorék ebben sem értenek egyet a minisztériummal, szerintük a rendelkezéssel csak azt fogják elérni, hogy a betegek nem tudják majd előjegyeztetni magukat.

Az ASL elkészítette azoknak a kezeléseknek és adminisztratív feladatoknak a listáját, amelyért szerintük az orvosok pénzt kérhetnek. Ezek közé tartozna például az ismételt receptkiállítás a beteg kivizsgálása nélkül is. Az orvosok ebből maguk állíthatnák össze saját árlistájukat, az ASL által meghatározott árképzés szerint. Pásztor szerint mindenkinek tudatosítania kell, hogy az egészségügyi ellátás nem ingyenes, és az állam, az egészségbiztosítók sem fedeznek mindent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?