Általános amnesztiát hirdetett Aszad

Damaszkusz |

<p>Általános amnesztiát hirdetett Bassár el-Aszad szíriai elnök hétfőn, nem sokkal &quot;újraválasztása&quot; után.</p>

Nadzsem el-Ahmad igazságügyi miniszter közölte, hogy a közkegyelem a hétfőig elkövetett bűnökre vonatkozik. Az amnesztiarendelet a miniszter szavai szerint "a társadalmi megbocsátás" és a "nemzeti összetartozás" jegyében született, de a döntésben az is szerepet játszott, hogy a kormányerők "számos katonai győzelmet arattak" a közelmúltban. Aszad korábban két alkalommal is hirdetett már amnesztiát a 2011 márciusa óta tartó polgárháború alatt, de egyik sem vezetett tömeges fegyverletételhez.

A Hszinhua hírügynökség értesülései szerint a hétfői rendelet értelmében kegyelmet kapnak azok a külföldi állampolgárok, akik "terrorcsoportokhoz való csatlakozás" céljával érkeztek Szíriába, ha egy hónapon belül feladják magukat. Részesülnek az amnesztiában azok az emberrablók is, akik a következő harminc napban elengedik foglyaikat. A halálbüntetéseket életfogytiglani börtönbüntetésre és kényszermunkára, az életfogytiglani büntetéseket 20 éves szabadságvesztésre enyhítik.

A bejelentés vélhetően kapcsolatban áll azzal is, hogy Aszad - a hivatalos eredmények szerint - a szavazatok 88,7 százalékát kapta a múlt héten megrendezett szíriai elnökválasztáson. Nyugati országok "bohózatnak" és "a demokrácia paródiájának" nevezték a voksolást, a szíriai ellenzék pedig korábban a szavazás bojkottjára szólította fel híveit, részben azért, mert egy törvény gyakorlatilag ellehetetlenítette az összes ellenzéki jelölt indulását, részben pedig a három éve tartó és több mint 162 ezer ember halálát okozó polgárháború miatt.

A hétfői nap folyamán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni székhelyű civil szervezet szerint 45 felkelő vesztette életét az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozó an-Nuszra Front és az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges fegyveres csoportok közti összecsapásokban. A két iszlamista milícia korábban szövetséges volt az Aszad elleni harcban, de az év elején egymás ellen fordultak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?