Török filmé az Arany Pálma, olasz alkotásé a Nagydíj

Cannes |

<div>A török Nuri Bilge Ceylan több mint háromórás műve, a Téli álom kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 67. cannes-i filmfesztiválon szombat este, a zsűri Nagydíjával pedig Alice Rohrwacher olasz rendező Le meraviglie című alkotását tüntették ki a ceremónián, amelyen olyan filmcsillagok működtek közre, mint Sophia Loren, Monica Bellucci, Quentin Tarantino, Uma Thurman, Adrien Brody, Paz Vega és Daniel Brühl.</div><div>&nbsp;</div>

Az est házigazdája, Lambert Wilson francia színész és sanzonénekes a díjátadó elején azzal viccelődött: "hamarosan megtudjuk, ki nyeri a legáhítottabb trófeát... a foci-világbajnokságét".    Török film 1982 óta nem kapott Arany Pálmát Cannes-ban. Akkor Serif Gören és Yilmaz Güney rendezése, Az út című dráma győzött.     A kortárs Törökország ellentmondásairól szóló Téli álom - amely pénteken elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is - három Csehov-novella feldolgozása alapján született. A Cannes-ban visszatérő vendég rendező - akinek munkásságát gyakran hasonlítja a sajtó Ingmar Bergman (1918-2007) svéd rendezőéhez - Messze című drámája révén 2003-ban már elnyerte a második legjelentősebb díjat, a zsűri Nagydíját és Három majom című filmjéért a legjobb rendezőnek járó elismerést is megkapta 2008-ban. A Téli álom a hetedik egészestés műve.     Az alkotás főszereplője, Aydin (Haluk Bilginer) egy hatvan év körüli volt színészt alakít, aki a mesebelien varázslatos török vidéken, Kappadókiában, egy kis faluban működtet szállodát, amelyet nyáron szívesen látogatnak a turisták. Télen azonban a vidék teljesen kihalt, és a felvilágosult és gazdag entellektüel szerepében megjelenő Aydin egyedül találja magát fiatal feleségével és elvált nővérével.    Az Arany Pálmát átvéve Nuri Bilge Ceylan azt mondta, meglepetés, egyben megtiszteltetés számára a díj. Köszönetet mondott a fesztivál vezetőinek, hogy támogattak egy ilyen hosszú filmet, a díjat pedig azon török fiatalok emlékének ajánlotta, akik életüket vesztették a tavalyi törökországi tüntetések során.     A legjobb női alakítás díját Julianne Moore, a Maps to the Stars, a legjobb férfi alakításét pedig Timothy Spall, a Mr. Turner főszereplője kapta a Jane Campion vezette zsűritől. A színésznő, a kanadai David Cronenberg első, Amerikában forgatott filmjének szereplője nem volt jelen a díjátadó ceremónián. Mike Leigh brit rendező J.M.W. Turner világhírű festőről szóló portréjának címszereplője, a karakterszínészként ismert angol Timothy Spall meghatottan vette át a díjat, s eleinte nem is akarta elhinni, hogy őt szólították.     A legjobb rendezőnek járó elismerést a Capote és a Pénzcsináló című filmek révén ismert Bennett Miller vehette át Foxcathcer című filmjéért. A legjobb forgatókönyvért a Leviathan íróit, Andrej Zvjagincevet és Oleg Nyegint díjazták. Zvjagincev rendezője is az idei versenyprogram egyetlen kelet-európai - orosz - alkotásának.    A zsűri díjában részesült Xavier Dolan műve, a Mommy (Mami), valamint Jean-Luc Godard háromdimenziós filmje, az Adieu au langage (Búcsú a nyelvtől). A kanadai fenegyerek és filmművészet francia-svájci óriása volt az idei verseny legfiatalabb és legidősebb rendezője, előbbi mindössze 25, utóbbi pedig 83 éves.    A legjobb rövidfilm Simón Mesa Soto kolumbiai rendező Leidi című filmje lett. Ebben a kategóriában Szőcs Petra is versenyben volt A kivégzés című munkájával.    A fesztiválon szereplő legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera-díjat a Party Girl című alkotás kapta. A második legjelentősebb, Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű programban vetített film rendezőtriója, Marie Amachoukeli, Claire Burger és Samuel Theis pénteken Ensemble (együttes) díjat kapott szekciójában, amelynek fődíját Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjének ítélték oda pénteken.     Az idei seregszemlére 28 országból válogatott be filmeket a hivatalos programba Thierry Frémaux művészeti igazgató, köztük öt elsőfilmet és 15 női rendező munkáját. A filmek közül 18 versenyezhetett a mustra fődíjáért, az Arany Pálmáért. A zsűriben az Oscar-díjas Jane Campion mellett nyolc világhírű filmrendező és színész, köztük Willem Dafoe, Sofia Coppola és Gael García Bernal kapott helyett. Campion egyébiránt az első és mindmáig egyetlen női filmes, aki Arany Pálmát nyert. 1993-ban Zongoralecke című filmjével nyert Cannes-ban.    Huszonöt év után ismét a fesztivál vendége volt Meryl Streep, és megemlékeztek a 20 éve bemutatott Ponyvaregényről. Magyarországot Szőcs Petra és Mundruczó Kornél filmje mellett Kárpáti György Mór Provincia című diplomafilmje képviselte a Cinéfondation nevű szekcióban. A fesztiválon életműdíjjal ismerték el Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr munkásságát.    A világ legjelentősebb filmes találkozójára 4580 újságíró akkreditáltatta magát, a fesztivállal párhuzamosan megrendezett filmpiacra pedig 12 ezer szakmai érdeklődőt vártak a francia tengerparti városba, amelynek lakossága az elmúlt 12 napban 70 ezresről 200 ezresre duzzadt.     A fesztivál vasárnapig tart, a hivatalos versenyprogram díjkiosztóját az európai parlamenti választások miatt tartották szombaton.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?