Elutasítják az orvosok a regisztrációs pénztárgépek használatát

Pozsony |

<p>A kötelező regisztrációs pénztárgépek használatával az egészségügyi szolgáltatás üzleti tevékenységgé válna &ndash; véli az orvosok és fogorvos egyesülete.</p>

A tervezetet a pénzügyminisztérium kívánja jóváhagyatni. „A nem állami egészségügy dolgozói nem magánvállalkozók, nem vonatkoznak rájuk a kisiparosokra érvényes jogszabályok… Bár bizonyos értelemben magánvállalkozók vagyunk, de sajátos egészségügyi törvények szerint.” – mondta kedden Ladislav Pásztor, a Magánorvosok Szövetségének elnöke. Hozzátette, hogy amennyiben úgy fognak viselkedni, mint a kereskedők, úgy elfelejtik majd a beteg állapotát és az orvosi állapot valami mássá változik át. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyetlen más államban sem kötelező a kasszák használata.

Elutasítja azt a kijelentést is, miszerint több tízmilliós kiesés lenne ez miatt az államkasszából – az orvosok mindennap állítatnak ki számlát, amelyet aztán szerepeltetnek a könyvelésükben. Pásztor úgy véli, hogy amennyiben magánvállalkozókká válnának az orvosok, úgy az egészségügyi szolgáltatásban meg kellene jelennie az áfának is, hogy az orvosok azt vissza tudják majd igényelni gépek, eszközök vásárlásakor. Ján Gašič, Szlovákiai Fogorvosok Kamarájának (SKZL) elnöke szerint az adminisztrációs munka jelenleg is az orvosok munkaidejének a harmadát teszi ki. Figyelmeztetett arra is, hogy a regisztrációs kassza megvásárlásának kiadásait a beteggel fogják megfizettetni az orvosok. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?