Alapkérdés: milyen kockázat és hány éves lekötés

<p>A klasszikus bankbetétek kamatozása minimális, napjainkban gyakorlatilag még az éves lekötésű betétek kamata is csak jó esetben éri el a 2%-ot, ezért érdemes komolyabban foglalkozni a befektetési alapok kínálta lehetőségekkel. Bár ez utóbbiaknál nehezen jósolható meg a hozam nagysága, viszont a profi alapkezelők jóvoltából középtávon szinte bizonyosan magasabb hozam várható, mint a bankkönyv esetében.</p>

„Szlovákiában máig a pénzügyi befektetés szinte egyet jelent a bankbetét duzzasztásával, esetleg valamilyen biztosítási termék megvásárlásával. A befektetési alapok sokak számára a kockázat és a bizonytalanság szinonimája. Pedig ez nincs így a valóságban, hiszen például az alapok jóval ellenállóbbak a politikai beavatkozásokkal szemben” – mondta Branislav Kachnič, a Partners Group tanácsadó cég munkatársa. Tény, van némi kockázata az alapoknak, másrészt csinos hozamot is képesek biztosítani. Például az utóbbi közel két évben 110, Szlovákiában is forgalmazott részvényalap hozama lépte túl a 10%-ot, tény viszont, hogy 33 alap mínusszal zárta az éves működését. Ami talán szokatlan lehet az ügyfél számára, hogy a bankbetétekkel ellentétben előre képtelenség megmondani, mekkora nyereséggel számolhat. Tudniillik az előző évek mutatói sem jelentenek garanciát arra nézvést, hogy idén vagy jövőre mekkora profitot hoz össze az adott alap. Ami figyelemre méltó, hogy a 2009-es visszaesés után 2011-től kezdődően fokozatosan visszatért a lakosság bizalma a befektetési alapok iránt, az általuk kezelt összeg együttes értéke már az 5 milliárd eurót is meghaladja. Attól sem kell tartani, hogy az alapba komoly kezdőtőkét kell helyezni, hiszen döntő többségükben elég a 100 euró körüli indulótőke, emellett létezik a havi megtakarítási forma is – azaz, mintha bankbetétünk lenne, az alapunkban havonta áramoltatunk egy bizonyos fix összeget. Az alapkezelők dolga, hogy jól kamatoztassák befektetésünket. Mivel a hazai bankok döntő többsége nagy nyugati pénzintézet kezében van, ezért az anyabankok nemzetközi ismereteinek köszönhetően komoly befektetési alapokra bízhatjuk a pénzünket. Mivel az alapkezelők hatalmas összegekben vásárolnak értékpapírt, így összességében a kezelési költségek is kisebbek. Az alapkezelő további előnye, hogy befektetésünk több lábon áll, nem kell szüntelenül a pénzpiacok alakulását fürkésznünk – ha érdekelnek a dolgok, akkor elég a heti vagy a havi jelentéseket megnéznünk. Az ügyfél biztonságérzetét növeli, hogy a befektetési alapok munkáját a pénzpiaci felügyelet figyeli.

Szigorú ellenőrzés

Aki még mindig kételkedik az alapok komolyságában, az jó ha tudatosítja, hogy a befektetési alapok még csak közeli rokonságot sem mutatnak az ezredforduló után nálunk tömegesen csődbe ment pénzügyi szolgáltatókkal. A vagyonkezelő társaság köteles a törvény értelmében szakmai gondossággal gazdálkodni az alap vagyonával, összhangban a befektetési stratégia céljaival és a kockázatkorlátozási és -megosztási szabályokkal. A befektetők szakszerűtlen és valótlan információk elleni védelmét szolgálják a hirdetési szabályok. A vagyonkezelő társaságok részesedési alapjaik reklámozása során nem alkalmazhatnak valótlan vagy megtévesztő információkat, s nem hallgathatnak el a résztulajdonosok (ügyfelek) döntése szempontjából fontos tényeket. Jelenlegi törvényeink pontosan előírják a tájékoztatási kötelezettséget, amely meghatározza a befektetőnek, a közvéleménynek és az állami felügyeleti szerveknek kötelezően szolgáltatott információk körét. A vagyonkezelő társaság törvény szabta határidőkig köteles közzétenni a gazdálkodásáról és a részesedési alapok vagyonával való gazdálkodásról szóló jelentéseket. A fő garancia egyrészt a megfelelő törvényi szabályozás, másrészt a vagyonkezelők tevékenységének felügyeleti rendszere, meg pl. a banki szféra részvényesei esetében előírt formális garanciák, ők egyébként ugyancsak felügyelet alatt állnak. A befektetési alapok önállóan gazdálkodnak, s a vagyonkezelő társaság valamennyi alap esetében elkülönített, önálló könyvvitelt folytat. A kollektív befektetésről szóló törvény előírja a vagyonkezelő társaságnak azon adatok körét, amelyeket köteles közzétenni a részesedési alap alapszabályában. A vagyonkezelő társaság letétőrzője csakis bank lehet, melynek befektetési szolgáltatások nyújtására vonatkozó engedéllyel kell rendelkeznie. A letétőrző bank fő feladatai közé tartozik a vagyonkezelő társaságok és az alapok folyószámláinak vezetése, a portfoliókba történő értékpapír-vásárlás koordinálása, az értékpapír-megőrzés biztosítása, az ellenőrző tevékenység folytatása.

Sokszínű alapok

A befektetési alap lehet nyílt, illetve zárt végű alap attól függően, hogy mennyire likvid alapba szeretnénk fektetni. Amennyiben nyílt végű alapról beszélünk, a befektetési jegyek folyamatosan vásárolhatóak, és visszaválthatóak is, a zárt végű alapok esetében a befektetési jegyeket csak a futamidő lejártával lehet visszaváltani.

Nyilvánosság szempontjából nyilvános és zárt körű alapok közül választhatunk. A zárt alapokat egy az alapkezelő által meghatározott zárt befektetők körének hoztak létre, az nem mindenkinek elérhető.

A befektetési alapok lehetnek értékpapír-alapú alapok, és ingatlanalapok, aszerint, hogy értékpapírba fektetnek, vagy ingatlanba fektetik a befektetési jegyek által elért vagyontömeget. Az ingatlanalapok általában hosszú távú befektetési alapokat jegyeznek és olyan befektetőknek megfelelőek, akik nem akarják vállalni az ingatlan befektetéshez kapcsolódó ingatlanpiaci kockázatot.

Az értékpapíralapok különböző kockázatú értékpapírokba fektethetnek, így akár jellemzően kötvényekbe fektető alapok lehetnek (likviditási, pénzpiaci, rövid kötvény, hosszú kötvény, valamint kötvénysúlyos vegyes alapok és kiegyensúlyozott alapok is). Fektethetnek részvényekbe is, mint például a részvénytúlsúlyos alapok, vagy a tiszta részvényalapok. Hozamot, és tőkemegóvást ígérő, ill. garantáló alapokat nevezzük garantált alapnak. Ebben a kategóriában az alapkezelő garantálja az ügyfélnek, hogy negatív piaci fejlemények esetében is a pénzénél marad, vagy garantál egy bizonyos biztosra vehető hozamot. Ennek ára a viszonylag alacsony hozam és a meglehetősen hosszú időtartam. A szerződésben feltüntetett időtartamot nem érdemes felrúgni, mivel ebben az esetben a kliens elesik a garantált hozamtól, sőt a befektetett pénzének egy részét sem kapja vissza. Fenti alapokon kívül létezik egy sajátos befektetési alap, az úgynevezett alapok alapja, ami nem értékpapírokba, hanem más befektetési alapok befektetési jegyeibe fektet. Ezen túlmenően különbséget teszünk a viszonylag kockázatos alapok (az e-technológiában tevékenykedő cégek papírjaira szakosodó alapok), a közepesen kockázatos (nagy és ismert cégek részvényeit felvásárló) alapok és a minimális kockázatú (államkötvényeket vásárló) alapok között.

Fontos kérdések

Bármennyire is vonzóak az alapok nyújtotta hozamok, a változatos befektetési lehetőségek skálája, azonban még mielőtt bárki úgy dönt, hogy valamelyik alapba helyezi a pénzét, tegye fel magának a kérdést: mekkora kockázatot vagyok hajlandó elviselni? Hány évre akarom lekötni a pénzem?

Ha egyedül választunk magunknak alapot a több százra rúgó kínálatból, akkor érdemes megvizsgálni az egyes alapok előtörténetét. A szaklapok értékelni szokták az egyes alapok teljesítményét, ún. rankingot, azaz osztályzatot adnak, minél több csillag szerepel az alap neve előtt, annál jobb. A hazai piacfigyelő társaságok szintén osztályozzák őket, az összesített értékelések megtalálhatók az alapkezelő társaságok szövetségének internetes honlapján (www.ass.sk), amelyet hetente frissítenek. Természetesen minden alapnak van internetes honlapja, amelyből kiderül, milyen a profilja, milyen nyereséget könyvelt el eddig, kik állnak mögötte. Ha az egyes alapok teljesítményét vizsgáljuk, akkor helyes időmértéket kell alkalmaznunk. Például a kötvénypiacon tevékenykedők esetében 3 éves időtartam átlagát vizsgáljuk, a részvénypiaci szereplők esetében 5–7 éves intervallumot vegyünk alapul, mert ezzel kivédhetők a pillanatnyi kilengések. (EF, só, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?