Több százan fordultak az FBI-hoz egy pedofil tanárral kapcsolatban

Washington |

<p>Több százan fordultak a Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) egy amerikai pedofil tanár ügyében, aki a több mint négy évtizedes, négy kontinensre kiterjedő pályafutása során fiúkat kábított el és molesztált - jelentette be kedden Shauna Dunlap különleges ügynök.</p>

A 64 éves William Vahey március 21-én Minnesotában öngyilkosságot követett el. Úgy bukott le, hogy Nicaraguában egy szobalány tavaly novemberben ellopta egy számítógépes memóriakártyáját, amelyen később bizonyító felvételeket találtak arról, hogy gyerekeket rontott meg. Vahey már a közép-amerikai országban megpróbált véget vetni az életének.

Az FBI áprilisban mintegy 90 fiú ellen elkövetett nemi bűncselekménnyel vádolta meg, de az azóta tett bejelentések arra engednek következtetni, hogy az áldozatok száma ennél jóval nagyobb lehet. Vahey tíz nemzetközi iskolában tanította diplomaták és külföldön élő módos családok gyermekeit Iránban, Libanonban, Spanyolországban, Szaúd-Arábiában, Indonéziában, Venezuelában, Nagy-Britanniában és Nicaraguában. Felügyelő tanárként gyakran elkísérte a diákokat más országokba, sőt más kontinensekre többnapos iskolai kirándulásokra, így a Himalájába és Afrikába is.

Az áldozatok gyakran maguk sem tudnak arról, hogy a tanáruk molesztálta őket, mert Vahey az iskolai kirándulásokon lefekvés előtt olyan kekszet osztogatott nekik, amelynek krémjébe altatót kevert. Az öntudatlan fiúkról ezután felvételeket készített. A diákok közül többeket ismeretlen eredetű mérgezéssel kezeltek a hosszú kirándulások idején. Vaheyt 1969-ben nyolc iskolásfiú szexuális zaklatása miatt letartóztatták Kaliforniában. Az akkor úszásoktatóként dolgozó férfi bevallotta, hogy először 14 éves korában, a cserkésztáborban kezdte el fogdosni egy alvó társát, és azóta ilyesmi többször is előfordult. Akkor 90 napi elzárásra és 5 évi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A pszichiátriai vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy a fiatalember személyiségzavaros ugyan, de nem hajlamos nemi erőszakra. A bíróság azt is megengedte neki, hogy tanársegéd lehessen. A főiskola 1972-ben történt elvégzése után elhagyta az Egyesült Államokat. 

Vahey felesége szintén pedagógus volt. A házasságból két fiúgyerek született. A férfi egyébként 1986-ban New Jerseyben iskolaigazgatói képesítést kapott - hét hónappal azelőtt, hogy az államban törvényt fogadtak el a tanárok és tanintézményi vezetők előéletének kötelező vizsgálatáról. A pedofil tanár szerepelt ugyan a szexuális bűnelkövetők kaliforniai nyilvántartásában, ám 2004-ben, amikor a listát közölték az interneten, Vahey neve nem szerepelt rajta, mert a hatóságok megállapították, hogy már nem lakik az államban.

Jane Larsson, a Nemzetközi Iskolák Tanácsának ügyvezető igazhatója elmondta: az érintett tanintézmények vizsgálják, hogyan lehetne felszámolni azokat a szabályozásbeli hiányosságokat, amelyek továbbra is lehetővé teszik a pedofilok külföldi mozgását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?