Nagyjaink padjai

Somorja |

<p>Május elsején 21 padot avattak ünnepélyesen Somorja neves személyiségeinek emlékére a Pomlé elején.&nbsp;<span style="font-size: 12px;">A padokat a Somorjáért Polgári Társulás és a CZ Slovakia társaság helyezte el a parkerdőben.</span></p>

„Somorja sportolóinak, a sportban tevékenykedőknek két évvel ezelőtt állítottunk emlékművet, és arra gondoltunk, hogy azok előtt is tisztelegnünk kell, akik más területeken tettek társadalmunkért, Somorjáért. Tavaly nyáron kezdtük el a projektet, és nagyon örülünk neki, hogy a CZ Slovakia társaság a segítségünkre volt, mert nélkülük nem tudtuk volna megvalósítani ezt a tervet” – mondta Tóth Ágnes, a Somorjáért Polgári Társulás elnöke.

Összesen harminc padot állítottak fel a parkban, írók, költők, pékmesterek, lelki vezetők, plébánosok, ornitológusok, pedagógusok, festőműveszek, cukrászok emlékére. „Hogy kinek a neve került a padokra, polgári társulásunk a helyi civil szervezetek és a lakosok bevonásával döntötte el. A többi pad még tábla nélkül áll, a közeljövőben határozunk róla – szintén Somorja lakosainak bevonásával –, kinek a neve kerül rájuk” – közölte Tóth Ágnes.

„Tanítókról, festőkről, zeneszerzőkről, rabbikról, plébánosokról neveztük el a padokat, de megtalálható itt például Milan Rastislav Štefánik padja is. Ő is kötődik városunkhoz, egy évet itt tanult. Az édesapja, aki evangélikus lelkész volt, ide járatta iskolába, hogy megtanuljon magyarul” – nyilatkozta Érsek Árpád parlamenti képviselő, a Somorjáért Polgári Társulás tagja, a projekt egyik kezdeményezője a TA3 hírtelevíziónak.

A padok darabonként közel 500 euróba kerültek, a parkban szemeteskukákat is elhelyeztek. „Kiváló ötletnek tartom ezt a kezdeményezést, nagyon jó érzés somorjaiként látni, hogy emléket állítanak azoknak, akik valóban tettek városunkért. Véleményem szerint három név még hiányzik, az egyik közülük Kisfaludy Zsigmond. Ő itt volt plébános, helytörténettel is foglalkozott, megírta Somorja középkori történelmét” – mondta Horváth Lajos, nyugalmazott történelemtanár. A polgári társulás reméli, kezdeményezésük lépés a történelmi emlékezés útján, amit sok további követ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?