Obama újságírókkal vacsorázott és tréfálkozott Washingtonban

Washington |

<p>Putyinra, az új egészségbiztosítási rendszerre és számos más politikai ügyre, valamint önmagára is tett tréfás, olykor csípős megjegyzéseket Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint szombat este a fehér házi tudósítók szövetségének hagyományos vacsoráján a washingtoni Hilton szálloda báltermében.</p>

A politikai újságírók, médiahírességek mellett film- és tévésztárokkal, több mint kétezer vendéggel teli teremben az elnök élcelődve emlékezett vissza arra, hogy tavaly volt, aki a Nobel-békedíj várományosának tekintette Vlagyimir Putyin orosz államfőt. "Az igazat megvallva manapság már csaknem bárkinek odaadják azt" - mondta Obama, aki maga is tulajdonosa a kitüntetésnek.

Viccelődött annak a republikánusok általi gyakori hangoztatásán, hogy ő külföldön született, nem az Egyesült Államokban. "A jobboldal titkos szervezetének" minősített Fox televízió jelen lévő képviselőihez így szólt: "Hiányozni fognak, amikor már nem leszek itt. Sokkal nehezebb lesz azt bebizonyítaniuk az amerikaiaknak, hogy Hillary (Clinton) Kenyában született" - lehetséges hivatali utódjára, a demokraták elnökjelölt-favoritjára utalva.

Szóvá tette azt is, mekkora terjedelemben, más híreket kiszorítva foglalkozik a CNN hírtévé az eltűnt malajziai utasszállító gép keresésével. Mint mondta, Malajziából a minap visszatérve még mindig jetlagje, időzóna-betegsége van, s hozzátette: "Ilyen hosszú utakat kell megtenni mostanában, hogy a CNN foglalkozzon az emberrel." A gépkeresésre visszautalva még nevetve megjegyezte, hogy a CNN-esek "egyébként most este is keresik a névtáblájukat" a vacsoraasztalnál.

Obama önmagát sem kímélve csúfolódott a múlt év történéseivel, köztük fő vívmánya, az új egészségbiztosítási rendszer számos informatikai problémájával. "2008-ban a jelszavam az volt, hogy Yes We Can! 2013-ban pedig az, hogy Ctr-Alt-Del!" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?