Több mint 2 100 halottja van a sárlavinának Afganisztánban

Több mint 2 100 halottja van a sárlavinának Afganisztánban
Kabul |

<p>Több mint 2 100 halottja van annak a sárlavinának, amely pénteken zúdult le egy falura az északkelet-afganisztáni Badahsán tartományban - közölte szombaton a helyi kormányzó szóvivője.</p>

"Háromszáz családból több mint 2 100 ember vesztette életét" Ab Barak falu térségében - mondta Navid Forotan a Reuters brit hírügynökségnek. A falusiak és néhány tucat rendőr ásóeszközökkel felszerelkezve folytatta a kutatást napfelkelte után, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy nincs remény túlélők felkutatására, mivel egyes helyeken mintegy 100 méter magas sár temette be a térséget - mondta a szóvivő. 

Pénteken két sárlavina söpört végig a hegyvidéken. Az első egy kisebb volt, amely csak néhány házat temetett be. A második, egy jóval nagyobb éppen akkor zúdult le, amikor az emberek segíteni próbáltak a bajba jutottaknak. Ez maga alá temette a segítséget nyújtókat és jóval több lakóházat - mondta el szombaton a helyi katasztrófa védelem illetékese. 

Az ENSZ szerint az erőfeszítések most a pénteki természeti katasztrófában földönfutóvá vált több mint négyezer személyre irányulnak. A térségben ugyanis fennáll további földcsuszamlások veszélye. A legfontosabb, hogy vizet, orvosi segítséget, élelmiszert és ideiglenes menedékhelyeket jutassanak el a térségbe - közölte Ari Gaitanis, az ENSZ afganisztáni segélymissziójának szóvivője. Az elmúlt hetekben négy afganisztáni tartományból jelentettek áradásokat, amelyek több mint száz emberéletet követeltek. Hétezernél is többen kényszerültek otthonuk elhagyásárára. Az ország északi és középső részét tavasszal rendszeresen érik heves esőzések.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?