Egy ókori egyiptomi énekesnő múmiája a sztár a British Museum új tárlatán

London |

<p>Egy ókori egyiptomi énekesnő múmiája lesz a fő látványosság a londoni British Museum új tárlatán, amelynek megszületéséhez modern orvosi szkennerekkel vizsgáltak meg a szakemberek nyolc mumifikált testet, hogy kiderítsék, miként nézett ki, élt és halt meg egykori gazdájuk.</p>

A kutatók a múmiák soha nem fel nyitott koporsóin és kötésein "keresztülnézve" készítettek felvételeket a testek mellett heverő amulettekről és szobrokról, amelyeket azután reprodukáltak. Az Ancient Lives, New Discoveries című kiállítás május 22-én nyílik. Az egyik zárt koporsóban egy Tamut nevű nő múmiája található, aki nagyjából időszámításunk előtt 900 körül élt Thébában. A koporsóján olvasható felirat szerint a nő Ámon isten énekesnője volt, és feltehetőleg a karnaki templomban szolgált. Háromdimenziós képalkotási eljárásnak köszönhetően a múzeum szakemberei elkészítették a modelljét egy apró sólyomnak, amelyet annak idején a testtel együtt zártak a koporsóba.

"Én magam úgy vélem, hogy Tamut a kiállítás sztárja, mert lenyűgöző tárgyak sorakoznak a koporsójában, és a rendelkezésünkre álló feliratok elárulnak mindent az életéről, többek közt a nevét és azt, hogy mivel foglalkozott" - mondta John Taylor, a múzeum ókori Egyiptommal és Szudánnal foglalkozó részlegének munkatársa.

Az intézmény reményei szerint az új technológiának hála a látogatók most először úgy érezhetik, hogy tényleg személyesen találkoznak valakivel, aki több ezer évvel ezelőtt élt. A kutatók már az 1960-as évek óta használnak szkennert és röntgent, hogy belessenek a múzeum gyűjteményébe tartozó múmiák koporsóiba és kötései alá, ám a közelmúlt technológiai fejlődésének hála immár még mélyebbre tudnak "ásni". A múzeum új tárlatán látható nyolc múmia Szudánból és Egyiptomból származik az i.e. 3500 és i.sz. 700 közötti időszakból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?