Befejeződött a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny Döntője Rimaszombatban

Rimaszombat |

<p>Emlékezetes, igazi ünnep, a vers és a szép szó ünnepe volt Rimaszombatban a huszonharmadik Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Országos Versenye.&nbsp;</p>

A három napos rendezvénysorozaton közel százötven egyéni produkciót, három lírai színpadot és tizenkét énekelt verset bemutató formációt hallgathatott meg a közönség. Az idei országos döntőn 242 versenyző vett részt, ez a verseny az egyik legkiemelkedőbb irodalmi és pódiumművészeti rendezvény az egész magyar nyelvterületen.

Rendkívül széles palettát mutatott a szövegválasztás. Idén a korábbi évfolyamokhoz képest mintha többen választottak volna klasszikus szerzők műveit, ám a fiatalabb és a kortárs nemzedék alkotásai is jelen voltak. Örvendetes tény, hogy kidolgozott produkciók, felkészült előadók érkeztek Rimaszombatba. Az első és a második kategóriában meglepően szuggesztív, kiemelkedő előadók, őstehetségek mutatkoztak be. A korábbi évek legkritikusabb korosztálya, harmadik kategória prózamondói kiemelten erős mezőnyt alkottak. Benes Tarr Csilla, zsűritag úgy fogalmazott, hogy a színvonal erősödéséhez a jó szövegválasztás és a korábbi években elhangzott tanácsok, bírálatok megszívlelése is hozzá járulhatott. Több visszatérő versenyző pedig mostanra érett be. „Dramaturgiailag jól felépített produkciókkal készültek, kidolgozott karaktereket láthattunk” – mondta Benes Tarr Csilla.

Egyedüli negatívumként meg kell említeni, hogy több versenyző is túllépte a produkció versenyszabályzatban meghatározott ötperces időkeretét. „A kisebb szavalók a szövegek végére elfáradtak, kifogyott az eszköztáruk és unalmassá vált a produkció, ezért valóban érdemes 3-4 perces szöveget választani” - mondta Mokány Csaba zsűritag.  Culka Ottó szerint, ha elvétve is, de az országos versenyhez méltatlan szövegválasztás és hangsúlyozási hibák is előfordultak.

A megzenésített versek kategóriájában fellépők szinte csak egyéni hangszerelésű produkciókkal jelentkeztek, túlnyomórészt klasszikusokat dolgoztak fel. Tóth Árpád, a zsűri elnöke úgy látta: évek óta a mostani volt a legjobb mezőny. „Néhány visszatérő formáció nem csak nagyon sokat fejlődött technikai szempontból, hanem egyéni hangokra találtak, zeneileg igazi egyéniségekké váltak. Ilyen például a nagykaposi Csak formáció, jól hangszerelt, ötletesen feldolgozott darabokat adtak elő. Ugrásszerű fejlődés tapasztalható az új felállásban szereplő Egy pohár citromnál és a Tompa Virágai is új hangot ütött meg. Érezni, hogy folyamatosan dolgoznak magukon”- mondta Tóth Árpád. Az idei döntőn mindössze három lírai színpadot láthattunk. Mindhárom csapat a szerelem témáját dolgozta fel, de egymástól igencsak eltérő szemlélettel, a csapatmunkában megvillanó egyéni tehetségekkel.

A gála műsoron átadták a Kulcsár Tibor-díjat, melyet idén Gál Tamás színművésznek ítéltek oda.

A háromnapos rendezvény kísérőprogramjai, a budapesti Varidance Táncegyüttes, valamint Korpás Éva és zenekarának előadása valódi kikapcsolódást, maradandó élményt adott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?