Elhunyt Burián László esperes – pályakép

Párkány |

<p>92. életévében elhunyt Burián László esperes, aki több rangos elismerést is szerzett a szlovákiai magyarságért való példaértékű kiállásáért, a hit és a nemzeti öntudat erősítéséért. Legutóbb Szent István-emlékéremmel tüntették ki.</p>

A Szent-István emlékérem esztergomi átadásán már nem vehetett részt. Néhány hete egy orvosi rutinvizsgálat után kórházban tartották. A napokban engedték haza. A derűjéről és vitalitásáról közismert papot hétfőn hajnalban otthonában érte a halál.  A szenci születésű Burián Lászlót hatvan éve szentelték pappá. Pályáját a Nyitra melletti Krušovcén (Nyitrakoros) kezdte. Később Pőstyénben, Nagylévárdon (Veľké Leváre), Pozsonyban, majd egyebek mellett a helembai, az ipolyszalkai, a barti, a bényi és az ebedi plébánián szolgált. Nyugdíjasként a párkányi kisegítő plébánosként teljesített szolgálatot.  1947-ben a cseh határvidékre ment, ahová korábban magyar híveit deportálták. Kerékpáron járta a településeket, hogy lelki vigaszt nyújtson a kitelepített magyaroknak. 1951-ben államellenes összeesküvéssel vádolták meg és két év szabadságvesztésre ítélték, amit a lipótvári és az illavai börtönben töltött le. Ezt követően megvonták papi engedélyét, ezért éveken keresztül fizikai munkásként dolgozott.  A  megpróbáltatások ellenére soha nem vesztette el pozitív életszemléletét, nem ingott meg hite és nemzeti öntudata sem. A szlovákiai magyarok közül 2011-ben elsőként vehette át a Václav Benda-díjat és a Szabadságért és demokráciáért kitüntetést. Tevékenységét egyebek mellett Kisebbségekért-díjjal, Kristályszív-díjjal és Arany Érdemkereszttel is elismerték. Búcsúztatása pénteken (április 25-én) 16 óra 30 perckor lesz a párkányi öreg temetőben.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?