Összevonnák a tornaljai gimnáziumot és alapiskolát

Tornalja |

<p>Évről évre csökken a gimnázium diákjainak száma. Az önkormányzat mérlegeli a gimnázium és a Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola egyesítését. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, tárgyaljon az összevonás feltételeiről.</p>

A Tornaljai Gimnázium tavaly ünnepelte fennállásának 65. és a magyar nyelvű oktatás beindításának 60. évfordulóját. A magyar osztályokba elegendő gyerek jelentkezik, a következő tanévre 22–23 diákkal számolnak. Gond a szlovák osztályoknál van, elegendő jelentkező híján két éve nem nyílt szlovák első osztály. A következő tanévre viszont a szlovák első osztályba is vannak jelentkezők. Az iskolának jelenleg 161 diákja van, ebből 130-an a magyar osztályokban tanulnak. 2013-ban az iskola költségvetéséből több mint 51 ezer euró hiányzott a zökkenőmentes működéshez. Ezt az összeget a fenntartó, Besztercebánya megye saját tartalékaiból fizette ki a gimnáziumnak. Több megszorító intézkedéssel az iskola 9 ezer eurót takarított meg. Idén azonban több mint 68 ezer euró hiányzik a költségvetéséből ahhoz, hogy zavartalanul folyhasson az oktatói munka. 2015-től változik az iskolák finanszírozására vonatkozó jogszabály. Az új törvény alapján a megye ilyen körülmények között már nem működtethetné tovább az iskolát. Az önkormányzat szeretné megmenteni a Tornaljai Gimnáziumot. Szögedi Anna polgármester elmondta, két lehetséges megoldáson gondolkodnak. Az első elképzelés szerint a gimnáziumot összevonnák a Kazinczy Ferenc Alapiskolával. A lépést követően azonban az alapiskola diákjai elveszítenék a szociális támogatásokat (ebédtámogatás, útiköltség-térítés stb.), ezért az egyesítés tűnik az egyetlen járható útnak. Szögedi Anna már tárgyalt a megye képviselőivel. Az egyesítést követően a város lenne a tanintézmény fenntartója. Szögedi Anna azt is elmondta, a megye eleinte hajlott rá, hogy a város egy euróért megkapja a gimnázium épületét és a benne lévő ingóságokat. Időközben a világhálón olyan információk terjedtek el, melyek azt állították, a város a szimbolikus összegért megszerzett épületet el akarja adni. Szögedi Anna hozzátette, a rosszindulatú és alaptalan híresztelések eredményeképpen a megye már ellenértéket kér a gimnázium épületéért. A város kénytelen felajánlani valamelyik telkét vagy épületét, amit elcserélhet a megyével. A közelmúltban a mezőgazdasági szakközépiskola volt hasonló helyzetben, a tanintézményt a rimaszombati iskolával vonták össze. Azóta a gimnázium az egyetlen érettségi vizsgával záruló középiskola a városban. Az iskola épületét néhány éve európai uniós pályázatnak köszönhetően hozták rendbe. Egy másik támogatásból számos technikai és egyéb segédeszközzel korszerűsítették az oktatást.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?