Pénzt ajánlott fel egy ukrán milliárdos orosz ügynökök elfogásáért

Kijev/Moszkva |

<p>Tetemes összegű pénzt ajánlott fel Igor Kolomoszkij, az ukrajnai Dnyipropetrovszk dúsgazdag kormányzója csütörtökön azoknak, akik az ukrán hatóságok kezére juttatják az ország keleti részén tevékenykedő orosz ügynököket.</p>

Minden egyes elfogott és a biztonsági erőknek átadott ügynök után 10 ezer dolláros (mintegy 2,2 millió forint), míg az elfoglalt kormányépületek felszabadításáért 200 ezer dolláros (mintegy 44 millió forint) jutalmat ígért a milliárdos - közölte Borisz Filatov, Kolomoszkij képviselője csütörtökön a Facebook internetes közösségi portálon. Hozzátette, hogy fegyverek és gránátvetők leadásáért további jutalom üti a beszolgáltatók markát.

Filatov Facebook-bejegyzésében úgy vélte, hogy Kelet-Ukrajnában kitört "a szegénység forradalma". A jelenlegi események "a megfáradt, kétségbeesett és a kormányzat által meg nem hallgatott emberek lázadása" - fejtette ki az ukrán milliárdos képviselője. Kolomoszkij felajánlásával kívánja erősíteni az oroszbarát szeparatisták elleni ukrán küzdelmet.

Fegyveres oroszbarát szakadárok a múlt hét vége óta legalább tíz kelet-ukrajnai városban foglaltak el rendőrségi és más középületeket. E támadásokat a kijevi kormány szerint orosz ügynökök szervezik. Oroszország ezzel szemben azt állítja, hogy a térség orosz ajkú lakosságának az új kijevi vezetés elleni spontán tüntetéseiről van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?