Csökkent a peredi óvoda áramfogyasztása

Pered |

<div>Kiderült, mi miatt volt magas az óvoda villanyszámlája. Márciusban már csökkent a fogyasztás, a közegészségügyi hivatal szerint az óvoda világítása megfelel az előírásoknak.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Február végén rendkívüli szülői értekezletet hívtak össze a magyar és szlovák óvodában. 2010 óta évente mintegy harminc százalékkal nőtt az óvoda áramfogyasztása. Az önkormányzat eltávolított néhány izzót, és az áramfogyasztás csökkentéséhez kötötte az óvodai dolgozók jutalmának kifizetését. Értesüléseink szerint a szülői értekezlet előtt az önkormányzat munkásai visszacsavarták az eltávolított izzókat. Az értekezlet után a Nyitrai Regionális Közegészségügyi Hivatal vizsgálta az óvoda hálótermeinek és folyosóinak világítását. Nem találtak hibát, minden megfelelt az előírásoknak. Borsányi Gyula, Pered polgármestere lapunknak elmondta, a szülői értekezlet után nem változtattak a világításon. „Kitakaríttattuk a vízmelegítőt. Folyamatosan figyeljük a fogyasztást. Az elmúlt hónapban csökkent az óvoda áramfogyasztása, a jelenlegi fogyasztás a 2012-es szinten van. Egész évben mintegy háromezer kilowattal csökkenhet a fogyasztás” – nyilatkozott lapunknak Borsányi Gyula. Kijelentette, az óvónők megkapják az áprilisi jutalmukat. Az óvoda dolgozói közt évente összesen 1850 euró prémiumot osztanak szét.  Az egyik szülő vállalta, hogy elemzést készít az óvoda áramfogyasztásáról. „Három olyan áramkört találtunk, amely akkor is fogyaszt, ha minden ki van kapcsolva. Ezzel évente 1200-1300 kilowatt fogy el feleslegesen. A jelentésben több javaslatot tettem arra, miként lehetne csökkenteni az áramfogyasztást, kitértem a műszaki eszközökre és a világítás modernizálására is” – mondta Kőrösi Dániel, az elemzés készítője. Hozzátette, az áramfogyasztást az időjárás is befolyásolja, tovább van világos és melegebb az idő, így kevesebbet kell világítani és fűteni. Mintegy 2500 eurós befektetéssel és egyéb intézkedések betartásával évente több mint 5000 kilowattal csökkenthetnék az áramfogyasztást. A polgármester elmondta, tárgyalni fognak a javaslatokról.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?