Szél, szoknya, véletlen

Szunyog Zsuzsa Szél, szoknya, tenger című kötetét így kezdtem el olvasni. Szeretem is, bár némi fenntartással. Ennek legfőbb oka: a novellákat a szerző írásjelek nélkül ömlesztette kötetbe. Ami ugyan sokféle olvasásmódot nyitott meg, de számomra fárasztó lett, egy idő után már-már sablonos is.

Miről szól a Szél, szoknya, tenger? Az anyáról, aki az elbeszélésfüzérben attól lehet érdekes, hogy sokféle, ezerarcú, talán az én, talán a te, talán az ő anyja. Ez a nő, ez az anya mindig érzelemdús helyzetekben, hangulatokban létezik. Az érzelmeket pontosan ábrázolni? Mellé semmilyen kapaszkodó – miért is érez így, miért éppen így? Az élet vagy életek, az anya élete véletlenszerű érzelemsorozat? Helyzetek, valós és ismerős vagy kitalált helyszínekkel, ahol apa, férfi vagy más férfiak kezdenek a nővel valamit. Csak az nem derült ki – ha már a nő, az anya életének ilyen fontos eseményei ezek az emlékmorzsák/etűdök, és megörökítettek –, vajon mik lennének az érzelmeinek mozgatórugói. Lehet, kusza ez az élet. Persze. Ám lehet-e csak úgy – divatosan szólva – random módon lekanyarítani mondjuk száz sort arról, hogy egy nő (anya, az anyám) csak úgy érez, van, létezik, ok és okozat nélkül, irányok és célok nélkül, véletlenek sodrásában, olyan tengerparti szélben lobogó szoknyaként? Lehet így írni, tessék. Fogyasztható. Csak aztán…

Szunyog Zsuzsa belekezdett egy írásfolyamba, könyve megjelent, az olvasó kedve szerint lapozgathatja. Hogy ki ez a mozaikdarabkákból összerakott anya (anyák)? Létező, kitalált, megálmodott? Mindenki azt képzel anyának, akit csak akar. Én kissé belefáradtam a véletlenszerűségekbe, az összefolyt szövegbe. Random mód. Csak úgy.

Szunyog Zsuzsa: Szél, szoknya, tenger. Kalligram, Pozsony, 2013.

Értékelés: llllllmmmm