Tizenegyen nem adták le időben a vagyonbevallásukat

Pozsony |

<p>Tizenegy tisztségviselő nem juttatta el a vagyonbevallását a parlament összeférhetetlenségi bizottságába, mondta lapunknak Viliam Novotný bizottsági elnök. Valamennyiük ellen eljárást kezdeményez, és akár egyhavi fizetésüknek megfelelő bírság kifizetésére kötelezhetik őket.</p>

A hatályos alkotmánytörvény szerint a politikusoknak minden évben március 31-éig kell elszámolniuk vagyonukkal.

„Vártunk egy hetet, hogy az esetleges postai küldemények is megérkezhessenek, de egyébként a postai bélyegzőn szereplő dátum a mérvadó” – magyarázta érdeklődésünkre Novotný. A képviselő hozzátette: összesen 455 személy köteles kitölteni az összeférhetetlenségi bizottság formanyomtatványát.

„A tizenegy rendetlen tisztségviselő között van egy, aki tavaly lemondott funkciójáról, így ellene nem tehetünk semmit. A védelmi minisztérium államtitkára pedig a határidő lejárta után egy nappal adta le, s mivel a hatályos jogszabály szerint akárcsak egy nap késés is ugyanolyan törvénysértésnek számít, mintha egyáltalán nem számolt volna el vagyonával, ellene is eljárást kezdeményezünk” – fejtette ki Novotný.

Az erről szóló határozatot a testület ülésén jelenlévő honatyák egyszerű többségének, az esetleges pénzbírságot viszont már háromötödös többségnek kell megszavaznia.

Megúszhatják a büntetést

A kötelességüket elmulasztó tisztségviselők között állami tulajdonú cégek állami képviselői vannak, az összeférhetetlenségi bizottságban pedig a Smer rendelkezik többséggel. „Nem tudom garantálni, hogy az összeférhetetlenségi eljárás tényleg elkezdődik, és büntetést is kapnak” – jegyezte meg Novotný. Megerősítette: Marcel Forai, az Általános Egészségbiztosító igazgatója ellen ismét eljárást kezdeményez, mert fennáll a gyanú, a 2012. évre vonatkozó vagyonbevallása hiányos volt.

Forai lakást vett a pozsonyi River Parkban, ám a lakást nem terhelte zálogjoggal, amiből Novotný arra következtetett, hogy Forai nem vett fel hitelt. A képviselő márciusban eljárást kezdeményezett Forai ellen, aki levélben adott magyarázatot. Eszerint jelzáloghitelt vett fel, de családi házával kezeskedett, és a zálogjogot hamarosan átviszi a lakásra. Mivel Forai a 2013-ban leadott, 2012-re vonatkozó vagyonbevallásában a hitelt egyáltalán nem említi, Novotný szerint az hiányosnak minősíthető. „Ha beigazolódik a törvénysértés, háromhavi fizetésének megfelelő pénzbírsággal sújtható” – jegyezte meg.

Csak nyáron kerülnek fel az internetre

A vagyonbevallások legkésőbb júniusban a nyilvánosság számára is hozzáférhetőek lesznek. Nem folyamatosan kerülnek az internetre, hanem egyszerre.

A vagyonnyilatkozatokban azt is fel kellett tüntetni, a honatyák 2013-ban milyen egyéb tisztséget töltöttek be, a parlamenti munkán kívül volt-e más állásuk, folytattak-e egyéb tevékenységet. A köztisztviselők házastársainak és kiskorú gyermekeiknek is kötelezően vagyonbevallást kell készíteniük, ám csak a tisztségviselőé kerül a világhálóra.

Az összeférhetetlenségi bizottság által jóváhagyott vagyonbevallási formanyomtatványt többen bírálták, mert abból nem derül ki, a politikusok milyen tényleges vagyonnal rendelkeznek: csak azt kell feltüntetni, mijük van, ám azt nem, mennyit ér. Jelenleg azzal kell elszámolni, aminek értéke meghaladja a minimálbér 35-szörösét.

A politikusok megígérték, idén már tényleg elszámolnak az összes bevételükkel, a tényleges vagyonukkal, ehhez módosítani akarták a hatályos jogszabályt, ám a Smer elutasító hozzáállása miatt ez kudarcba fulladt. Most ismét egy bizottság létrehozását tervezik, mely újból megpróbál kidolgozni egy szigorúbb összeférhetetlenségi normát, hogy egy év múlva már tényleg pontosabb képet kaphassunk a tisztségviselők anyagi helyzetéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?