Nyolc éve nem volt még ilyen kevés játékautomata az országban

Pozsony |

<p>Az elmúlt nyolc évben még soha nem volt ilyen kevés játékautomata az országban, mint napjainkban &ndash; állítja két szervezet. A Játék és Szórakozás Szövetsége (AZAH) és a Videójátékok Üzemeltetőinek Szövetsége (APV) szerint idén januárban 19 684 játékautomata működött az országban.</p>

A gépek száma az elmúlt öt évben 20,5 százalékponttal csökkent, és további csökkenés várható. „A tendencia folytatását várjuk. A rendszeres törvényi nyomásgyakorlás, és azon tény mellett, hogy jelenleg Szlovákiában a legmagasabbak a játékgépek után fizetendő járulékok, az internetes játékok is ott vannak a csökkenés okai mellett. A játéktermek látogatottságából nyilvánvaló, hogy csökken a 30-40 éves játékosok száma, miközben az internetes játékok bevétele növekszik. Ebből is látszik, hogy ez a korosztály is érdeklődik a szerencsejáték iránt, de az az új formájában gyakorolja” – mondta Juraj Danielis, mindkét társulás szóvivője. Hasonló a tendencia a játéktermek terén is. Míg 2010-ben 8389 játékteremben, vendéglőben, kocsmában üzemeltek játékgépek, addig az ilyen egységek száma ma 6619. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?