Bárdos választói nem szavaztak Ficóra

<p>Kire szavaztak Bárdos választói a 2. fordulóban? A Focus mérése szerint ötödük Ficót készült választani. Infografikákon mutatjuk meg, miért nem volt helytálló a jóslás.&nbsp;</p>

Bárdos Gyula első fordulós támogatóinak ötöde a második körben Robert Ficót készült választani – állítja a Focus ügynökség közvélemény-kutatása, melyet a két forduló között Andrej Kiska stábjának megrendelésére készítettek.

A felmérést a két forduló között Kiskáék nem hozták nyilvánosságra, a napokban a Sme napilapnak adták át a részleteket. A fenti adat csak egy a sok közül, ám a szlovákiai magyar internetezők között nagy visszhangot váltott ki – egyebek mellett ezért is úgy döntöttünk, utánajárunk, mennyire válhatott valóra az előrejelzés. 

Alig nőtt Fico támogatottsága

Annak ellenőrzésére, hogy úgy döntöttek-e Bárdos választói, ahogy a kutatás előrevetítette, a két forduló településsoros eredményeinek összevetése alkalmas a leginkább. Települési szinten össze lehet vetni, melyik jelöltre hányan voksoltak az első és a második fordulóban, ezek alapján pedig feltételezni lehet a választók mozgását.

Ha megnézzük a déli járások adatait, azt látjuk, hogy a többségében magyarlakta településeken – amelyekben az első fordulóban szinte kivétel nélkül Bárdos győzött – alig emelkedett a kormányfő támogatottsága. Átlagosan 2–4 százalékponttal kapott több voksot. Ha a Focus felmérése által vizionált mértékben szavaztak volna a magyarok Ficóra, akkor öt-hatszor nagyobb lett volna a növekedés: közben ugyanis nőtt a részvétel is, valamint a kiesett szlovák jelöltek választóinak egy része is feltehetően Ficóra voksolt. Ha utóbbi tényezőt is figyelembe vesszük, akkor kijelenthető, hogy statisztikailag alig kimutatható volt az átszavazás Bárdos szimpatizánsainak részéről.

Azokon a településeken, ahol Bárdos március 15-én legalább 80 százalékot szerzett, az első körben Fico 3, míg Kiska 9 százalékot kapott. Két héttel később ezekben a községekben Kiska 95 százalékkal tarolt, míg a kormányfő csak 5 százalékot szerzett.

Nézzük példaként a Galántai járás településeit. Itt ilyen volt Fico támogatottsága az első és a második fordulóban (a zöld vonal Bárdos eredménye). 

Ha a Focus által vizionált arányban szavaztak volna át Bárdos választói Ficóra, akkor ilyen lett volna az eredmény (lilával, vörössel a valós 2. fordulós eredmény). Hogyan számítottuk ki a focusos adatsort? Fico első fordulós eredményéhez hozzáadtuk Bárdos szavazatainak ötödét (továbbá Milan Kňažko voksainak hatodát és Radoslav Procházka szavazatainak hetedét – a Focus mérése szerint ilyen arányban szavaztak volna a miniszterelnökre a két jelölt támogatói), valamint a részvétel növekedésével arányosan megnöveltük Fico szavazatainak számát. 

Ebből is látszik, hogy főként a szlovák többségű településeken nőtt meg Fico támogatottsága a 2. körben.  A Focus előrejelzése ellenére a magyarlakta településeken – ahol az első körben Bárdos tarolt –, a második fordulóban Andrej Kiska támogatottsága nőtt meg. 

Ugyanez a Nagykürtösi járásban így nézett ki: 

És mi lett volna, ha a Focus által jelzett arányban szavaznak Bárdos támogatói a 2. fordulóban Ficóra:

Az összes dél-szlovákiai járásban hasonlóan néznének ki a vonatkozó grafikonok, mi azért választottuk ezt a két régiót, mert mindkettőben van kellő számú magyar többségű, kevert és tisztán szlovák település is. 

Kicsi minta

A Focus mérése és a valóság közötti eltérésnek két magyarázata lehet: az egyik szerint a második körben Ficót támogatni kívánó magyarok végül meggondolták magukat, a másik szerint a kutatás nem a valós képet mutatta.

Utóbbi lehet a valószínűbb, ami nem jelenti azt, hogy a közvélemény-kutató ferdíteni szeretett volna: a mérést ugyanis Kiska stábja rendelte, céljuk pedig a valós kép felrajzolása volt, nem az, hogy valakit rossz színben tüntessenek fel. Feltehetően azért lőtt mellé a felmérés, mert az országosan reprezentatív mintában a magyar minta viszonylag kicsi (kb. 90 magyar nemzetiségű választót kérdezhettek meg, akik kb. kétharmada voksolhatott Bárdosra), s így nagy a torzulás lehetősége. Számításainkat támasztja alá a kohovolit.eu oldal által végzett összehasonlító kutatás is, melynek eredménye szerint Bárdos első fordulós szavazóinak 0,2 százaléka voksolt a második körben Ficóra.

Pontos eredmény

A Focus két forduló közötti mérése egyébként azt mutatta, hogy Kiskát a megkérdezettek 59,9 százaléka támogatja – a későbbi győztes végül 59,4 százalékkal nyert. Kiska stábja azért nem engedte nyilvánosságra hozni a kutatás eredményét, mivel attól tartott, hogy saját választóik a megnyugtató előny láttán elkényelmesednek és nem mennek el voksolni, illetve Fico támogatói még jobban aktivizálódnak.

A felmérés szerint egyébként nemcsak Bárdos Gyula, hanem Milan Kňažko és Pavol Hrušovský választóinak közel ötöde is Ficóra készült szavazni, Radoslav Procházka támogatói esetében ez az arány 13 százalék volt. A közvélemény-kutatás szerint az MKP választóinak negyede, a Híd szimpatizánsainak alig tizede készült Ficóra voksolni – a fenti tények alapján viszont ez utóbbi két adat valóságtartalma több mint kérdéses.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?