A Bárdos-választó Kiskára voksolt

Pozsony |

<div>Andrej Kiska második fordulós eredménye kiemelkedőnek számít a korábbi államfőválasztások eredményei között is. A most megválasztott új államfő kapta a második legtöbb szavazatot, amelyet elnökjelölt valaha elkönyvelhetett, s ő érte el a második legnagyobb arányú győzelmet is.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

A legtöbb voks Rudolf Schuster nevéhez fűződik. 1999-ben 1 727 ezer szavazattal nyert, igaz, 75,5 százalékos részvételnél ez „könnyű“ volt -most 50,5 százaléknyian voksoltak. A Kiska 59,38 százalékos eredménye kis híján a legjobb, amit elnökjelölt elért. Ennél nagyobb arányban csak Ivan Gašparovič győzött 2004-ben - igaz, neki is „könnyű“ volt, hiszen a társadalom nagy része által utált Vladimír Mečiart kellett legyőznie a második fordulóban. Gašparovič tíz éve 59,91 százalékkal lett első. Ha abszolút számokban nézzük a két jelölt közötti különbséget, szintén ez volt a második legnagyobb győzelem: Schuster 1999-ben 434 ezerrel kapott több voksot, mint Mečiar, most 413 ezres volt a differencia.  Ha a két forduló között szerzett szavazatokat nézzük, ebben a mutatóban már messze Kiska a legerősebb. Az első fordulóban 456 ezren voksoltak rá, a második körben 851 ezer szavazattal szerzett többet, vagyis 187 százalékkal ért el jobb eredményt, mint két héttel korábban. Egyébként ha összeadjuk Radoslav Procházka, Milan Kňažko, Bárdos Gyula és Pavol Hrušovský első fordulós szavazatait, akkor 808 ezret kapunk. Mivel a részvétel nagyobb volt, mint az első fordulóban, értelemszerűen az „új választók“ szavazatainak egy részét is meg kellett szereznie Kiskának.  A súlyos vereség ellenére szavazótáborát egyébként Robert Fico is nagy mértékben mozgósította. A második körben 361 ezerrel bővítette voksai számát, korábban vesztes elnökjelölt erre még nem volt képes. Ám mivel Kiskának jóval nagyobb tartalékai voltak, a miniszterelnöknek már nem sikerült fordítania.  Az első forduló után már írtunk az ún. ökológiai következtetés módszeréről: ez két választás eredményeit hasonlítja össze járási vagy községsoros adatok alapján, s ebből próbálja kimutatni, melyik irányba mentek a szavazatok. A kohovolit.eu portál számításai szerint Bárdos Gyula első fordulós szavazói mentek át a legkevésbé Ficóhoz - csak 0,16 százalékuk. Még Kiska március 15-i szavazói közül is többen voksoltak (0,51%) két héttel később a kormányfőre. Bárdos választóinak 86 százaléka voksolt a módszer szerint Kiskára, alig 14 százaléka pedig otthon maradt. Az elemzők által egyébként óvatosan kezelt modell alapján Procházka választóinak kétharmada voksolt Kiskára, ötöde pedig Ficóra, Kňažko támogatói esetében ez az arány 94:4.  Fico főként a kisebb községekben volt eredményes. 1540 településen nyert, Kiska csak 1374-ben. Az új elnök a városi választók szavazatainak 63,8 százalékát kapta meg, a falvak lakóinak 53,8 százaléka voksolt rá.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?