Bugár szerint a polgárok bölcsebbek egyes politikusoknál

Pozsony |

<p>A Híd párt értékelte az elnökválasztás második fordulójának eredményeit. Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón Bugár Béla pártelnök és Solymos László alelnök kiemelték a meghatározó pillanatokban kimondott, meghatározó szavak fontosságát Szlovákia életében.</p>

„Gratulálunk Andrej Kiska úrnak Szlovákia köztársasági elnökévé történt megválasztása alkalmából. A szombati eredmények és a – Robert Fico kormányfő feletti – nagy fölényű győzelem kétségbevonhatatlan és erős mandátummal ruházza fel Kiska urat“ – mondta Bugár Béla pártelnök és hangsúlyozta, hogy a Híd párt az elnökválasztás második fordulója előtt egyértelműen kifejezte támogatását Kiska úr irányában és választóinak is ezt a döntést javasolta.

„Választóinkat azért buzdítottuk ilyen szavazásra, mert tudjuk, mennyire érzékenyen reagálnak a hatalmi koncentráció lehetőségére. Ezért úgy gondoljuk, hogy dél-szlovákiai szavazóink számára a két jelölt közül Andrej Kiska volt az egyedüli elfogadható alternatíva“ – mondta Bugár Béla. A Solymos László, a Híd alelnöke szerint a magyar választókra nem hatottak az őket magyar nyelven is megszólító óriásplakátok sem.

„Szavazóink elutasítják a konfrontációra épülő kampányt. Megbüntették a hatalom koncentrációjára való törekvést és szavazataikkal ítélelet mondtak a kampány lefolyásáról is. A kampányban épp úgy nem segítettek a Nyitra megyében beígért posztok, mint a befejezetlen gázvezeték átadása sem“ – mutatott rá a Híd párt elnöke. Az elnökválasztás legfontosabb üzenete Bugár Béla szerint az, hogy a tisztességes és meggyőző életút képes győzedelmeskedni a szociális demagógia felett.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"143177","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

„Ha a polgár a pártok vagy a jelöltek figyelmének a középpontjában áll, szívesebben megy el szavazni,“ mondta az elnök. A másik üzenet szerinte éppen az, hogy a polgárok nem kívánják a hatalmi koncentrációt. „Fico két évvel ezelőtt biztonságot ígért, tehát még két éve van arra, hogy megmutassa, hogyan is néz ez ki a Smer felfogásában“ – tette hozzá.

A Híd elnöke szerint sok politikus akar majd úszni függetlenség és a polgári jelölt sikerének árjával. „Nagyon örülök, hogy a Híd már március 8. óta dolgozik azon a polgári vízión, amelynek célja, hogy politikánkat alárendeljük a polgárok érdekeinek. Nem arra van szükség, hogy más szavakat keressünk a „politikus“, „politikai párt“ szavak helyett, hanem hogy a politikai érdekek érvényesítése során soha ne tévesszük szem elől a polgárok érdekeit“ – emelte ki a Híd elnöke.

„A polgárok nemkívánatosnak tartják a hatalmi koncentrációt és Fico tudomására hozták, hogy látni akarják a beígért biztonság eredményeit. Mindezek alapján elutasítjuk az ellenzéki kollégák felhívását, amely a kormányfő lemondását követeli. A kormányváltás instabilitást szülne és veszélybe sodorná az adósságfék megvalósítását“ - tette hozzá Bugár Béla, aki az elnökválasztás második fordulója után megállapította, hogy a polgárok okosabbak és bölcsebbek egyes politikusoknál.

Berényi József MKP-elnök reagált a Híd sajtóértekezletén elhangzottakra, a közlemény itt olasható.

(híd, ú)


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?