A pozsonyiak is várják a DAC elleni derbit

<p>&bdquo;Dunaszerdahelyen megvan a jó hangulat és a motiváció is, a klub magára talált, ezért nehéz meccset várok&rdquo; &ndash; mondta Dušan Galis, a pozsonyi Slovan futballklub szakmai stábjának vezetője a szombati Slovan&ndash;DAC rangadó kapcsán.</p>

A Slovan és a DAC ebben a szezonban már kétszer találkozott – az 1. fordulóban az újonc DAC meglepetésre pontot szerzett a bajnok pályáján: Fodrek góljával a dunaszerdahelyiek vezettek, de aztán Fořt egyenlített, így alakult ki az 1:1-es végeredmény. A 12. fordulóban Dunaszerdahelyen 2:1-re nyert a bajnok, a vendégek góljait Milinkovics és Fořt szerezte, a hazai Gašparík tizenegyesből szépített. „Már ősszel is szoros meccseket játszottunk a DAC-cal, nem becsülhetjük le őket. Nagyon várjuk a mérkőzést, remélem, jobban játszunk majd, mint a nagyszombatiak ellen” – nyilatkozta a játékosok nevében Branislav Niňaj. A Slovan múlt vasárnap 2:0-ra legyőzte a nagyszombatiakat a forduló rangadóján, Dušan Galis azonban csak az eredménnyel volt elégedett, a játékkal nem. „A felkészülés során sokkal bátrabban, nagyobb odaadással játszott a csapatom. Igaz, akkor az ellenfeleink sem csak védekeztek, de ez nem lehet kifogás. Sokat kell javulnunk, mert ami Szlovákiában elég, Európában édeskevés” – hangsúlyozta a szakvezető. Jozef Valovič vezetőedző hozzátette, a klubok közötti megállapodás értelmében a Slovan elleni meccseken nem léphetnek pályára azok a futballisták, akik a Slovantól érkeztek vendégjátékra. A dunaszerdahelyi keretben ez Szarka Ákosra és Matej Jakúbekre vonatkozik. A pozsonyiak azt várják, több ezer néző lesz kíváncsi a „pikáns derbire” (ahogy a klub honlapján reklámozzák a mérkőzést). A dunaszerdahelyiek értesüléseink szerint 600 jegyet kaptak. „A nagyszombati Spartak elleni mérkőzés rendbontás nélkül zajlott le, így a biztonsági intézkedések most is hasonlóak lesznek” – tájékoztatott Tomáš Cho, a Slovan szóvivője. Dušan Galis szerint jó meccsre van kilátás: „A DAC az új tulajdonos érkezésével magára talált, és még nem kapott ki tavasszal. Nem felejtettem el, hogy tavaly a dunaszerdahelyiek úgy szereztek pontot nálunk, hogy csak néhány napja volt együtt a csapatuk, most pedig eleve remek formában vannak. Ez számunkra is kihívás.” A Slovan mindhárom tavaszi mérkőzését megnyerte: a besztercebányai Dukla ellen otthon 2:0-ra, Nyitrán 2:1-re, a nagyszombati Spartak ellen pedig 2:0-ra győzött.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?