Magyar nyelven is olvashatók Ferenc pápa gondolatai

Pozsony |

<p>Ferenc pápa a nagyböjtben minden nap közzéteszi gondolatait. A szövegek magyarul is elérhetőek lesznek a&nbsp;püspöki kar weboldalán.</p>

Március 4-én indul a Szlovák Püspöki Kar újabb kezdeményezése, amely minden jóakaratú emberhez szól. A „Nagyböjt Ferenc pápával” elnevezésű projekt keretén belül a hamvazószerdát megelőző naptól egészen húsvéthétfőig fogadhatnak az érdeklődők e-mailben naponta újabb gondolatot a Szentatyától, amelyek a projekt honlapján magyar nyelven is olvashatóak lesznek. A különböző lelki témákat érintő idézetek a Buenos Aires-i érsekség valamint a Szentszék honlapjáról lettek kiválasztva. Egy részük még, mint az argentin főváros érsekétől származik, másik részüket pedig már a pápává választása utáni időszakban mondta a jelenlegi Szentatya. A nagyböjti kezdeményezés segíteni akar lélekben jól előkészülni Krisztus feltámadására.

„Ferenc pápa gondolatairól van szó, amelyek olyan módon vannak előkészítve, hogy a nagyböjt minden napján megszólítsanak, buzdítsanak, megörvendeztessenek, elmélyítsenek, elgondolkodáshoz vezessenek. Hogy benső megszabadulásunkra, megtisztulásunkra, buzdulásunkra, új valóságok megismerésére szolgáljanak” – mondta Stanislav Zvolenský érsek. „Ferenc pápa a jelenben olyan személy számunkra, aki általánosságban nagyon közismert és közkedvelt. Meggyőződésünk, hogy pozitív változásokat kíván hozni az Egyház életébe, és ezért örülünk, hogy módunk lesz az ő gondolatait hallgatni” – tette hozzá a Szlovák Püspöki Kar elnöke.

A napi gondolatok – az ádventi projekthez hasonlóan – szabadon terjeszthetőek a közösségi oldalakon, s a modern technológia segítségével. A hivatalos honlap címe: post.kbs.sk, amelyen naponta közlésre kerülnek majd a Szentatya magyarra fordított szavai is (http://post.kbs.sk/sekcia/podujatia/myslienky-v-madarcine), hogy minél többen anyanyelvünkön olvashassuk Ferenc pápa időszerű üzeneteit. A lelki kezdeményezés imákkal és böjttel is támogatható. (TK KBS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?