Björndalen megerősítette, hogy visszavonul

Szocsi |

<p>Ole Einar Björndalen, minden idők legeredményesebb téli olimpikonja megerősítette korábbi kijelentését, miszerint a mostani szezon végén befejezi pályafutását.</p>

"Még hátra van három világkupaverseny. Aztán vége az idénynek, én pedig befejezem az aktív sportot" - mondta vasárnap a norvég világsztár, aki már a szezon elején is beszélt ezzel kapcsolatos tervéről.    Björndalen összességében nyolc arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött a téli olimpiákon, az örökranglista élére szocsi szereplésével került.    A 40 éves biatlonos az 1998-as naganói olimpián 10 km-es sprintben, 2002-ben Salt Lake Cityben ugyanebben a számban, illetve a 20 km-es egyéni, a 12,5 km-es üldözéses és a 4x7,5 km-es váltóversenyben diadalmaskodott, 2010-ben Vancouverben szintén a 4x7,5 km-es váltó tagjaként, most Szocsiban pedig 10 km-es sprintben és a vegyesváltóban nyert aranyérmet. Ötkarikás ezüstérmei közül egyet Naganóban a 4x7,5 km-es váltóval, kettőt 2006-ban Torinóban a 20 km-es egyéni és a 12,5 km-es üldözéses versenyben, egy továbbit pedig 2010-ben, ugyancsak a 20 km-es egyéni viadalon szerzett. Pályafutása egyetlen olimpiai bronzérmét 2006-ban a 15 km-es tömegrajtos számban nyerte.    Világbajnokságokon 19 arany-, 11 ezüst- és 9 bronzérmet gyűjtött.    Hogy a jövőben mivel fog foglalkozni, még nem tudja.    "Hagyok magamnak időt arra, hogy kitaláljam, mihez is akarok kezdeni. Nagyon nehéz lesz megtalálni az új utamat." - mondta Björndalen, akit beválasztottak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába, amelynek a következő nyolc évben a tagja lesz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?