A legkisebb helyiség

<p>Ugye senki nem hitte, hogy ezt a témát kihagyom? A szocsi WC-kről már az olimpia előtt oldalakat írtak, de nem akartam elhamarkodottan ítélkezni &ndash; próbáltam a lehető legtöbb empirikus tapasztalatot megszerezni a legkisebb helyiségekről.</p>

Kicsit irigykedtem a kollégákra, akik olyan feliratokat találtak a mellékhelyiségekben, hogy „WC-papírt, aranyhalat és elvesztett álmokat lehúzni nem szabad”, meg olyan piktogramokat, hogy tilos hányni, horgászni, és „tőkehalat kézben fogva kozáktáncot járni”. Nyilván, hogy az összes vicces felirat a férfiaknak jut, ez diszkrimináció!
Szerencsére sokkoló élmény sem ért. Tény, hogy a hegyekben kialakított mellékhelyiségekben valóban a szemétkosárba kell dobni a papírt, ami, nos, khm, egy idő után nem annyira kellemes aromát eredményez, de még mindig jobb, mint egy toi-toi, s végül is azzal is megoldhatták volna a helyzetet.
A fülkéket nem mindig sikerült egyformára szabni, némelyiknek a közepén, némelyiknek a szélén van a csésze, és némely ajtó nagyobb, mint a neki hagyott  nyílás – ha ilyennel találkozunk, menjünk át másik fülkébe, ha megpróbáljuk becsapni az ajtót, nem fog sikerülni, legfeljebb saját magunkból csinálunk néhány órára Kilencujjú Frodót.
De például a Gorkij Sajtóközpontban akkora egy fülke, hogy azt Pozsonyban kiadnák szobának roppant kedvező áron (100 €/hónap), és vetekszik vele a Jéghegy Korcsolyapalota toalettje is.
Ha vannak is furcsaságok az olimpiai mellékhelyiségekben, azok mind a férfivécékben vannak, gondoltam magamban a Sajba Arénában, amikor egy hokimeccs szünetében újabb létesítmény toalettjét pipálhattam ki a listámon.
Ám ekkor valami furcsa indíttatásból felnéztem – s felülnézetből elém tárult minden, ami a szomszéd fülkében történt.
A plafont tükör borítja.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?