Csökken a politikusokba vetett bizalom

Pozsony |

<p>Az elmúlt három évben folyamatosan Robert Fico számít a legnépszerűbb politikusnak, ám jelentősen nőtt azok száma, akik egyik közszereplőben sem bíznak meg.</p>

Robert Fico továbbra is uralja az egyéni népszerűségi mutatókat, legutóbb 2011-ben Iveta Radičová tudta őt megközelíteni – derül ki az IVO összehasonlító kutatásából. A volt jobboldali kormányfő egyébként még mindig a legnépszerűbb politikusok közé tartozik – másfél évvel távozása után. Bugár a harmadikAz IVO tavaly novemberi közvélemény-kutatásában 17 politikusnak mértek legalább 2 százalékos népszerűséget – a válaszadók legfeljebb három nevet adhattak meg. A második helyen szintén smeres politikus szerepel, Robert Kaliňák azóta tartja pozícióját, mióta Radičová távozott a politikából. A harmadik helyen egy magyar pártelnök, Bugár Béla található. A Híd elnökének népszerűsége évek óta a 7–9 százalékos sávban mozog, ez korábban az 5–6. pozícióra volt elég. Ám – s itt jönnek képbe a hosszabb távú trendek –, a többi politikus megítélésének romlása miatt ugyanolyan eredménnyel is feljebb tudott lépni a képzeletbeli táblázaton. Míg a 2012-es választási kampány idejében csak a megkérdezettek harmada nem tudott senkit sem megnevezni, addig a legutóbbi két mérés alkalmával (2012, valamint 2013 év vége) közel 50 százalékuk mondta azt, hogy egyik politikusban sem bízik meg. Elemzők szerint ez az emberek egy részének a hagyományos pártokból való kiábrándultságával magyarázható, miközben az eredményekben erőteljesen közrejátszik az elhúzódó gazdasági válság is. A felmérés szerint a „senki” vagy „nem tudom” válaszok legnagyobb arányban az SaS (53%) és az MKP (51%) szimpatizánsaitól érkeztek, utánuk az SDKÚ (36%) és az SNS (33%) választói következnek. SzezonpolitikusokA politikusok népszerűségére nagy befolyással van médiajelenlétük. Monika Flašíková-Beňovát például éveken keresztül alig nevezte meg valaki, ám tavaly novemberben – a megyei választások idejében – a megkérdezettek 4 százaléka tartotta őt megbízható politikusnak. Flašíková-Beňová Pozsony megyében indult a megyeelnöki posztért, ám a masszív kampány ellenére gyenge eredményt ért el. Ján Čarnogurský szintén évekig nem szerepelt a listán, ám legutóbb – az elnökjelöltségnek köszönhető ismertség miatt – 2 százaléknyi ember őt is a megbízható közszereplők listájára tette.Ellentétes pályát írt le a már említett Iveta Radičová vagy Ján Slota. Az ő esetük viszont azt mutatja, hogy a politikusok lassan kopnak ki a köztudatból. Évekkel azután, hogy nincsenek funkciókban és nem szerepelnek a hírekben, még mindig megtartják „szurkolótáborukat”.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?