Ne féljen hazahozni a gyerek a bizonyítványt

Pozsony |

<p>Ne büntessük a gyereket a rossz bizonyítványért, inkább ajánljuk fel, hogy segítünk neki a tanulásban &ndash; javasolják a szülőknek a pszichológusok. A büntetés nem célravezető, ráadásul a rossz jegyek nem feltétlenül csak azt mutatják, hogy a gyerek az első félévben mennyire igyekezett, hanem azt is tükrözhetik, a szülei mennyire foglalkoztak vele.</p>

„A legfontosabb, hogy senki se féljen hazamenni a rossz bizonyítvánnyal, ne féljen előre a szülei reakciójától, éreznie kell: noha nem fognak örülni a rossz jegyeknek, kap még egy esélyt. A szülő a jegyek láttán kifejezheti nemtetszését, csalódottságát, sőt mérgét is, ugyanakkor el kell mondania azt is, hogy hajlandó segíteni a jegyek kijavításában” – figyelmeztet Denisa Maderová pszichológus. Érdemes elgondolkodni a gyerek–szülő kapcsolaton, hogy szoktak-e beszélgetni arról, hogyan megy az iskola, mely tantárgyakat szereti, melyek mennek nehezebben. A szülőknek tisztában kellene lenniük gyerekeik reális képességeivel és lehetőségeivel, bele kellene törődniük abba is, hogy nem lehet mindenki tiszta egyeses, és vannak tantárgyak, amelyekből csemetéik soha nem fognak remekelni. Másrészt a rossz bizonyítványt nem elég csak egy kézlegyintéssel vagy annak a beismerésével sem elintézni, hogy apuka és anyuka sem tanult jól. A pszichológus szerint az ilyesmit esetleg csak akkor érdemes bevallani, ha a gyerek őszintén sajnálja a rossz eredményt, és a feszültséget oldandó, a gyerek megvigasztalása céljából elárulják neki, hogy hiszen a szülei is vittek haza rossz bizonyítványt. Maderová szerint azonban nem árt az óvatosság, nehogy a tanulók ebből azt vonják le, hogy akkor nekik sem kell igyekezniük. Szakemberek szerint a jó bizonyítványt sem kell „túljutalmazni”. A jutalom bármi lehet: közös kirándulás, vidámpark-látogatás, de játék is – az a fontos, hogy a szülő tartsa be az ígéretét, és teljesítse azt, amivel gyermekét tanulásra ösztönözte! A félévi értékelés egyúttal lehetőség is arra, hogy a család együtt állítson fel új szabályokat a második félévre vonatkozóan: közösen kitűzik a célokat, és azokat különböző jutalmakhoz köthetik. „A gyerekek ugyan már fiatal korban kapcsolatba kerülnek a pénzzel, de nem minden esetben szerencsés, ha pusztán a zsebpénz összegével próbáljuk őket motiválni. A kisebbeknél célszerűbb konkrét tárgyakhoz, eseményekhez, élményekhez kötni a tanulással kapcsolatos jutalmat, például az év végén jó jegyek esetén megkaphat egy rég áhított ruhát, cipőt vagy utazást” – magyarázta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. Elismerte, a nagyobbaknál már van értelme távlati célokat is kitűzni. „Ha például valaki szeretne külföldön tanulni, egy távolabbi országba elutazni, egy drága tabletet megvásárolni, nyithatunk neki számlát, amire a tanulmányi eredmények függvényében elhelyezünk kisebb-nagyobb összegeket azzal, hogy az iskola befejeztével megkapja azt. Ezzel motiváljuk a gyereket arra is, hogy figyelje, mennyit kamatozott a pénze, megtervezheti, hogy mire költi a pénzt. Így észrevétlenül is sokat teszünk azért, hogy felnőttként is tudatosan kezelje pénzügyeit” – tette hozzá. (sza, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?