Változott januártól a szociális segély

Pozsony |

<p>Néhány euróval emelkedett az anyagi szükséghelyzetben lévőknek járó támogatások összege, ugyanakkor szigorodtak a segély kifizetésének a feltételei. Összeállításunkban a januártól érvényes változásokról olvashatnak.</p>

Sok embert sújt a szegénység, a munkanélküliségi arány magas, sokaknak a szociális segély az egyedüli bevételük. A statisztikai adatok szerint a szociális ügyi hivatalok országszerte mintegy 185 ezer lakosnak adnak támogatást anyagi szükséghelyzetükből kifolyólag. Havi 32 óra közmunkaJanuártól új törvény szabályozza a segély kifizetésének feltételeit, és eszerint a támogatást már nem adják „ingyen”, meg kell érte dolgozni, aki pedig elutasítja a felkínált tevékenységet, azt az összeg lefaragásával büntetik. Havonta 32 órányi közmunkáról van szó, melyet valamilyen önkéntes munka vagy községi közmunka keretében kell ledolgozni. A munkát elsősorban a község, a polgármester adja, de civil szervezetek, kórházak is biztosíthatják, a terepen pedig a munkaügyi hivatalok 840 alkalmazottja koordinálja majd. Ha a koordinátornak nem sikerül megfelelő munkatempóra ösztönöznie valakit, az illetőtől megvonják a szociális segélyt. A régi törvény szerint egy négytagú család a különböző szociális támogatásokból havonta 156 euróra számíthatott. Ha egyik szülő sem hajlandó ledolgozni a juttatást, nem kapják meg az aktivációs hozzájárulást, sem az alap szociális segélyt. A lakhatási és a gyerekek után járó támogatás ugyan megmarad, de a család szociális támogatásokból befolyó havi bevétele a 156 euróról mindössze 36 euróra apadhat. Az intézkedés szükségességét a tárca azzal indokolta, hogy az embereket így akarják munkára ösztönözni. A községek képviselői előre figyelmeztettek: a magas munkanélküliséggel küszködő régiókban gondok lesznek, több az anyagi szükséghelyzetben lévő személy, mint a munka. Az új norma a szociális és munkaügyi hivatalokat is felkészületlenül érte, ezért bár a „kényszermunka” törvény szerint két hete kötelező, egyelőre de facto még minden maradt a régiben, júliusig átmeneti időszak van érvényben. Ahol korábban sikerül biztosítani a jogszabály gyakorlati alkalmazását, július előtt munkára kötelezhetik a segélyből tengődőket, a nyártól azonban az ország egész területén – hacsak addig a vonatkozó törvényt nem nyilvánítják alkotmányellenesnek. A 32 órás közmunka mellett januártól életbe lépett az is, hogy ha valaki kihágást követ el, a kiszabott bírságot levonhatják a szociális segélyből. A szülők minden egyes iskolalátogató gyermekük után 17,20 eurós támogatást kaphatnak, ám ha a kiskorúnak havonta 15-nél több igazolatlan órája van, ezt az összeget is megvonhatják a családtól. Kicsivel nőtt a segély összegePozitív változás, hogy emelkedett a segély összege: a korábbi 60,5 euróról 61,6 euróra nőtt. Noha a létminimumot évente valorizálják – az az utóbbi 5 év alatt egy személy esetében 12,90 euróval gyarapodott –, a szociális segély évek óta egy centtel sem változott. Számos szociális juttatás a létminimumtól függ, és ha az módosul, a különböző támogatásokat is automatikusan valorizálják, a nyugdíj pedig törvényből kifolyólag egy képlet szerint évente változik, a szociális segély azonban teljesen más kategóriába tartozik – ennek a megemeléséhez mindig törvénymódosításra és megfelelő politikai akaratra van szükség. A juttatást most 1,1 euróval egészítették ki, ám de facto a rászorulók havonta kevesebbet kaphatnak, mert az új törvény megszüntette az egészségügyi ellátásra jóváhagyható hozzájárulást, ami decemberig 2 euró volt fejenként, és eltörlése egy 4 tagú család számára januártól mínusz 8 eurót jelent havonta. Januártól változott az egy háztartásban élő, közösen elbírált személyek köre: két hete ugyancsak a háztartás tagjának számít az a 25 évesnél idősebb gyermek, aki szüleivel él és nappali tagozaton tanul. Ezzel szemben ezentúl nem a háztartás tagja az a doktoranduszi tanulmányait végző diák, aki nappali tagozaton tanul és jogosult szociális ösztöndíjra. Bevezettek egy új segélyt is, egyfajta eseti bérkiegészítő támogatást azoknak, akik hosszú ideig munkanélküliek voltak, munkába állásuk előtt folyósították nekik az anyagi szükséghelyzetben lévőknek járó szociális segélyt, és elkezdtek dolgozni. A személyi hozzájárulásra csak akkor válik valaki jogosulttá, ha bevétele eléri legalább a havi minimálbér összegét, de nem haladja meg a minimálbér háromszorosát, és annak a háztartásnak, melynek ő is tagja, már nem folyósítják az alap szociális segélyt. A személyi hozzájárulást hat hónapig kaphatja valaki.  További részletek csütörtöki nyomtatott kiadásunkban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?